HTML

Ostoba filmek

Ezen az blogon az ostoba szörnyes, akció filmekről írt humoros, szarkasztikus leírásim lesznek összegyűjtve, remélem sokak örömére.

Friss topikok

2010.12.28. 09:39 TrashFan

Supercroc-avagy a helikoptert vacsoráló krokodil kalandjai

Ma ismét egy igazán eget rengető filmről kell, hogy beszámoljak a szörnyfilmek szerelmeseinek. Scott Harper, aki eddig a filmig csak gagyverák CGi effekteket csinált mások filmjeihez, úgy gondolta, tuti annyira marha jó rendező is lehet, mint CGI szakember. 2007-ben elhozta nekünk a Supercrocot, amivel ékesen bizonyítja, lószart sem ért ezekhez a dolgokhoz. Derék jószágunk a szokásos rajzolt krokodil, a színészek nagyjából hozzák a Seagal-i mélységet az alakításukban, minderre pedig a nagyszerű párbeszédek teszik fel a koronát.
Szegény emberiségnek nem elég, hogy itt a felmelegedés, az aids meg isten tudja mennyi gond, még egy 35 méteres baszott nagy krokodil is zaklatja a békés katonákat valami amcsi nemzeti parkban. Krokodilunk békésen tengeti napjait ebben a kellemes kis nyaralóövezetben, ahol a hamburgeren King-Kong méretűre hízott békés amerikaiakat nyammogja be uzsonnaként, mígnem egy szép napon arra nem eszi a fene a kis dzsiájdzsókat.
Derék katonáink ugyan is ebben a nemzeti parkban mászkálnak, amikor egyik nőtagjukat a tesztoszterontól túlfejlett krokodilunk orvul hátulról kettéharapja. No persze, hogy a brigád mit keresett itt az nem nagyon derül ki, bár nem is fontos, idejöttek, mert meg kell, hogy egyék őket. Katonáink bőszen sikoltoznak, visszamennek a bázisra, ahol természetesen már várja őket a tehetetlen és hitetlenkedő tábornok elvtárs. Itt ilyen remek mondatok hangzanak el, hogy aszongya: "Úr isten, most mit fogunk tenni?" meg a "Jézusom'". No persze az USA annyi fegyverrel rendelkezik, hogy a fél világot le tudnák tarolni, de szerencsétlen krokodilunkkal szemben tehetetlenek.
Ennek persze az lehet az oka, hogy az USA a krokodiltól tanulta el a lopakodók kifejlesztéséhez a technikát, mivel szerencsétlen jószág a vízbe ki- és bemászáskor még hullámokat sem kavar, bár egy hegynyi méretű, mégis képes elbújni egy kiszáradt kóró mögött. Arról már nem is beszélek, hogy a kevlárt is az egyik elhagyott pikkelye alapján találhatták fel, mert szerencsétlenre tök hatástalan a lőfegyver, ezért néhány katona késsel bökdösi, gondolván, ha már lelőni nem tudja, legalább leszúrja. Mondanom sem kell, hogy ezek a katonák is csak annyit érnek el ezzel, hogy a krokodilunk jóizűt böffent utánuk. Természetesen krokodilunk múltjáról, származásáról, meg hogy miért épp ebbe a tóba hugyozik, semmi sem derül ki.
Viszont a katonaság olyan aljasságokat követ el ellene, hogy meglövik meg hasonlók, erre az annyira bedühödik, hogy elindul a közeli városba terrorizálni a békés bevándorlókat. Itt aztán beterrorizál egy egész makett várost, de elkenik a száját. Nagyjából ennyi lenne a film. Persze van neki titokba lerakott tojása, ami hihetetlen nagy fordulat a film sztorijában. Meglepő fordulat mi?
Mit is mondhatnék, a gagyi szörnyfilm rajongóknak kötelező!

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://ostobafilm.blog.hu/api/trackback/id/tr172543429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vajó Peti 2011.03.08. 12:04:59

Na kérem tisztelettel,úgy látom,hogy most már nem véletlenül van baj ezzel a Gyilkos Cápa vs. Óriáspolip című filmmel.Én a magam részéről jó filmnek tartom ezt a filmet,még ha nem is egy remekmű.

Először is jó lenne tisztázni néhány érdekes dolgot:
1.A Spielberg legelső Cápa filmje a fehér cápát mutatta be.
2.Ennek a filmnek a folytatása a Gyilkos Cápa lett,ami sokkal hatalmasabb(lehet hogy még ekkor nem sejtették,hogy ez a cápafaj csak egy ártatlan planktonevő).
3.Ezután elkészültek az olyan filmek is,ahol a cápákkal génmódosítást végeztek,majd elszabadulnak ezek a genetikai mutáns cápák.4.Igazándiból a Godzilla filmben a nukleáris kísérlet a leguánból Godzillát varázsolhat,akkor a fehér cápából nem lehetne Gyilkos Cápa?Hát lehetne szerintem,ezért erre a filmre már 5 csillagot adtam.
Az egy dolog,hogy az ősidőkben is léteztek az óriáscápák és óriáspolipok,meg egy csomó ilyen érdekes külsejű lény,de azért a Popeye című filmből megismert polipnál nagyobb Óriáspolip Godzilla is létrejöhetne a fehér cápához hasonlóan.

Akkor meg még mindig nem értem:A Gyilkos Cápa vs. Óriáspolip film miért lenne spoiler film?!Ez a film szerintem egyáltalán nem spoiler film,hanem egy normális sorozatnak a folytatása.

Ami meg ezeket az ostoba képeket illeti,ezek még csak tervezetek,de ha valaki ezekről filmet csinál,akkor ez már egy spoiler film,tehát én meg se nézem az ilyen filmeket,elég ezekre a képekre néznem.

Maradjunk már annyiban szerintem,hogy vannak ugyan ostoba filmek,de a Gyilkos Cápa vs. Óriáspolip című film szerintem egyáltalán nem az.Szerintem.

TrashFan 2011.03.08. 15:04:36

Én értem, amit mondasz, csak azt nem, miért a Supercroc című filmhez írtad?:)))
süti beállítások módosítása