Ostoba filmek

Első kígyó filmes írásomat is ideje már feltenni a blogomra, mert ami a hülyeséget illeti, ez a film is ott van a szeren. Keményen.

A mi Takács Tibink nagyon komolyan bedolgozta magát az amerikai (rém)álomgyár gépezetébe. Bizony, ez a faszi fossa magából a remekműveket, amikkel egyértelműen Spielberg babérjaira kíván törni. Nem hiszed? Na nézzük csak, ott van a Mansquito, ami egy naccerű dráma egy moszkitó ember életének nehézségeiről. De a mi Tibink szabadított a világra már gyilkos rágcsálókat (Killer Rats), hajókat terrorizáló csápokat (Kraken), de készített sagat a sziklás hegységben pusztító pókokról is (Ice Spiders), de a legújabb műve is keményen odateszi magát (Meteor Storm). Szóval büszkék lehetünk Tibire, mert odatette magát keményen a filmiparba. Fantasztikus életművének egyik kiemelkedő darabja a MegaSnake.
Igen, a Megakígyó. Nem elég nekünk ám a sima kígyó, meg az óriáskígyó, már az ilyen mega dolog is kell. Igen, mert az emberiség folyamatosan fejlődik, és nem ám a tudomány fejlődésén lehet ezt tetten érni, hanem ezeken a címeken igazán!
Filmünk helyszíne a szokásos amerikai kisvároska, amiket rendszeresen terrorizálnak be mindenféle jószágok, a kígyóktól kezdve az aligátoron át a yetikig. Tudod, ez ilyen tipikus kisváros. Mindenki mindenkit ismer, mindenki mindenkivel jóban van, és a főhős dugja a városka egyetlen valamire való kinézetű nőstényét. Vagy éppen éppen ilyen válságot élnek át, hogy majd a veszély hatására összejöjjenek, mint ebben az opuszban is.
Szóval ebben az idilli kisvárosban él főhősünk, a kalácsképű seriff srác kis családjával. Tudod, mamika, meg a testvére. Na szóval a tesó ellop a helyi szatócsboltban egy ilyen kígyót, ami abban a befőttesüvegben lakik, amelyikben tavaly még a nagyi kocsonyás málnalekvárkája rezgett. A helyi indián mágustól meg megtudják az igazat. Tudod, ez ilyen nagyon komoly indián csávó, aki úgy tud két napig rébuszokban beszélni, hogy egyetlen értelmes infót sem mond, te meg csak nézel ki a fejedből, hogy ez a benarkózott faszi miről is beszél. Na szóval ez a nagy indián mágus elmondja a tutit, hogy ez egy olyan kígyó, hogy ha enni kap, akkor a végtelenségig képes növekedni. Ha nem vigyáznak, a Halálcsillagot megszégyenítő pusztításra lesz képes.
Na miután hazaviszik a jószágot, fogadjunk ki nem találjátok, mi történik! Na elárulom...Igen, kiszabadul a befőttesüvegből a jószág, és felfalja a kalácsképű főhős családját. Ez az a pont, ahol szóvá kell tennem, hogy az eddig véleményt írók nem látják át ennek a filmnek és Takács Tibi rendezésének szépségét! Igen, mert ők csak egy szörnyes filmet látnak, holott ez egy súlyos családi drámát feldolgozó mű, amely azt mutatja be, hogy valaki, akit ilyen súlyos csapás ért, hogy tud a padlóról felállni!
Miután szegény kalácsképű csávó konstatálja, hogy a családja már csak a búzaföldön lesz trágya, bosszút esküszik a kígyó ellen. Az egész kisvárost elönti a kígyó utáni hajsza.
Egyből a kígyó után vetik magukat a helyi redneckek. Tudod, ezek ilyen ultra brutál kemény csávók, akik puskával a kezükben másztak ki az anyjukból, és ha a vérüket hígitod, akkor 80 fokos whiskeyt kapsz, az arcszőrzetüket leborotválva meg egy jól fejlett jegesmedve bundáját kapod. Szóval kurva kemény csávók ezek, akik a kígyó után vetik magukat. Visznek magukkal ilyen II. VH-s lángszórót is, ám a balfaszok nem tudják, hogy a kígyókra nem hat a tűz. Fel is falja őket, hogy ebből majd tanulnak!
A készítők elmentek a helyi Tescoba is, és vettek ilyen nagyon hosszú nylon zsákokat, amiket eldobáltak az erdőben, hogy a hősök megtalálják őket. Ezek meg is találják a zsákokat, amikről megállapítják nagy ámuldozások és hümmögések között, hogy ez a kígyó bőre. Mindeközben a kalácsképű főhős meg az ex nője közt a veszély hatására feltör az érzelem. A cizellált színészi játéknak köszönhetően majd úgy izzik a levegő köztük, hogy Schwarzenegger elég lett volna, hogy odaálljon melléjük, és akkor megúszta volna a fürdőt az olvadt acélban.
A jószág meg megindul a közeli vidámparkba, mert, hogy olyan unalmas már az óriáskerék, meg a dodgem. Biza, hamar ő lesz a közönség kedvenc, miután fejeket kap le, meg megtámadja a dodgemeket. Szóval élvezi az életet. Szerencsére megérkezik a szerelmes párocska, hogy végezzenek a jószággal.
Na persze a kígyó nem adja magát könnyen. Egy ilyen fülkeszerű izében egybe elnyeli a kalácsképű nőjét, aki szerencsére egy adóvevőt is visz magával, így miközben a gyomorsavban lubickol, boldogan megbeszélheti a kalácsképűvel, hogy mit főzzenek vacsira.
A kalácsképű haverunk ezen felbőszül, és megfogja a nagy halefet, hogy végezzen a kígyóval. Ezt a halefet az ilyen régi nagy indián mágusok kovácsolták, hogy az ilyen böszme kígyókat lehessen vele felszecskázni csizmaalapanyaggá. Szóval megszületik a nagy terv, hogy a kalácsképű lenyeleti magát a jószággal és belülről fogja az ellenfelét szétzilálni egy remek diverzáns akció keretében. A jószág persze le is nyeli, mert hát falánk teremtmény ez. Odabent a kalácsképű meg a nője biztosan összeölelkeznek, talán egy kis pettinget is lenyomnak a gyomorsavban megmártózva, mert, hogy a kígyó olyan rendes, hogy a nőci kedvéért biztos valahol lenyelt egy oxigénpalackot is, meg ne fulladjon már szegény. De az is lehet, hogy a nőci ősei ilyen nagyon durva gyöngyhalászok voltak, végül is a tüdeje megvan hozzá így első ránézésre.
Szóval a csávó kivágja magát meg a nőjét a kígyóból, és jön a szokásos hepiend. Az megint mellékes, hogy emberek tucatjai halt meg, meg a kalácsképű családja is, a lényeg, hogy mindenki boldog és, hogy ismét összejött a nőcivel. Annyira szép befejezés ez, hogy szem nem marad szárazon!