HTML

Ostoba filmek

Ezen az blogon az ostoba szörnyes, akció filmekről írt humoros, szarkasztikus leírásim lesznek összegyűjtve, remélem sokak örömére.

Friss topikok

2010.10.13. 18:52 TrashFan

Invasion Usa-avagy a pörgőforgó rúgás szőrös mestere akcióban

Ideje, hogy egy Chuck bácsis filmet is feldobjak a blogomra, hiszen az ő filmjei nagyrészt ide kívánkoznak.

 

Na szóval, ez az USA ilyen futószalagon gyártja a mindenféle hősöket, akik felveszik a harcot sikeresen a gonosz csávókkal. Stallone, Willis, Schwarzenegger, Seagal, meg kitudja mennyi hérosz rohangál még az USA-ban. Ezek közös jellemzője, hogy ilyen kurva kemények, pillanatok alatt képesek bármennyi csávót lepofozni, pusztán már csak a tekintetükre is fegyverviselési engedélyt kell kérniük, mert azzal is azonnal ölni tudnak. Szóval kurva kemény csávók.
De még ők is nyüszítve menekülnek, ha Norris megjelenik valahol. Igen, ez az alacsony szőrős redneck csávó bizony ilyen kurva kemény. Ő egymaga többet ér, mint ezek a csávók, akiket előbb felsoroltam. Igen, Norris az emberiség védőangyala, és ha igazán nagy a baj, az utolsó mentsvára. Olyan kemény ez a csávó, hogy gyanítom az AvCN (Aliens VS Chuck Norris) filmet is csak azért nem forgatták le, mert az emberiségnek nincsen meg a kapacitása még arra, hogy annyi CGI alient alkosson meg, amit Chuck egyetlen pörgő rúgással ne tudna a másvilágra küldeni. Szóval ez ilyen nagyon kemény csávó.
Na de néha még az ilyen nagyon nagy hősök is megfáradnak a sok akcióban. Chuck is megfáradt, és nyugalmasabb életre vágyva egy ilyen bűzös-piócás mocsárba vonul vissza Matt Hunter álnéven. Na persze csávókám, hogy ne jöjjön ki a formájából ilyen edzéseket tart. Ilyen két ember méretű aligátorokkal birkózik, csak, hogy formába maradjon. Szerencsétlen hüllők. Na persze egy ilyen csávó nem nagyon maradhat nyugalomban. Mert hát az USA leigázására készül egy kb 100 fős terrorista brigád, akiket egy ilyen nagyon gonosz tekintetű, rágcsálóarcú csávó vezet. Mivel itt még nagyban megy a hidegháború, így aztán egyértelműen orosznak kell lennie a fő terrorista csávónak. Ez a csávó annyira kemény és gonosz, hogy, még Merrin atya is összeszarná magát, ha ebből a csávóból kéne kiűznie a gonoszt. egyetlen ellenszer van: Chuck.
Hunternek a szaros kalyibáját ez a rágcsáló arcú csávó meg az embereik keményen megostromolják. ehhez képest Eger ostroma móka és kacagás volt. Huntert persze csak annyiban hatja meg az ilyesmi, hogy kurvára bedühödik, és elhatározza, hogy felszámolja ezt a bandát. Hunter így aztán az inge alá tűri a méretes mellkasszőrzetét, és elindul a gonosz fejű csávókat hidegre tenni.
Hamar el is jut egy ilyen plázába, ahol ezek a csávók bombát akarnak robbantani. Hunter persze nem hagyja, és autóstól ront a házba. Csávókám több kért okoz, mint ezek a szakadt terroristák. Mert, hogy ezek olyan terroristák, akik ilyen petárda méretű bombákat robbantanak. Hunter aztán helybenhagyja őket. Akkora lövöldözés veszi kezdetét, olyan lőszermennyiség fogy el itt hirtelen, amihez a teljes Keleti Front lőszermennyisége is kevés lenne.
A terrorista csávók meg sokat nézték az ilyen Második Világháborús filmeket, és rájönnek, hogy ez a D-nap milyen kurva jó cucc már. Így aztán ők is megcsinálják ezt a témát, és egy ilyen nagyon komoly partra szállós jelenetet adnak elő valahol a Floridai öbölben. Ilyen muzeális partraszálló egységekben érkeznek. Hogy honnan, az rejtély. Na mindegy, partra szállnak és ilyen feltűnés mentesen a parton elhelyezett kb 20 nyergessel mindenféle városokba elindulnak, hogy azokat leigázzák. Persze az USA teljes hadereje elég ahhoz, hogy legyalulják a fél Földet, de ezekkel a kurva kemény terrorista csávókkal szemben semmi esélye.
Hunter így egy ilyen kurva rafinált tervet eszel ki, hogy csapdába csalják a csávókat. Azok bele is sétálnak, és elkezdődik az ostrom, amihez képest Leningrád 900 napos ostroma csak móka és kacagás volt. Kivezénylik az USA teljes haderejét, harckocsi egységét, hogy felszámoljanak 20 darab ilyen kemény terrorista csávót. Nagyon kemény action jelenet.
Hunter persze a rágcsáló arcú terrorista csávóra utazik, aki azt hiszi, van esélye ellene. A Balfasz. Mikor Hunter mellkason lövi 2 méterről egy páncélököllel, akkor végre felvillan az értelem az agyában, és rájön, ez a Hunter csávó még keményebb, mint ő. A felvillanás amit a páncélököl és a felismerés okoz a csávóban, széjjel is tépi őt, és az ablakon repül ki a csávó több darabban. Hát igen, egy újabb csávó, aki rájön, Chuckal nem lehet szarakodni. ebből aztán majd tanul!

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://ostobafilm.blog.hu/api/trackback/id/tr312369318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.