HTML

Ostoba filmek

Ezen az blogon az ostoba szörnyes, akció filmekről írt humoros, szarkasztikus leírásim lesznek összegyűjtve, remélem sokak örömére.

Friss topikok

2012.07.28. 21:17 TrashFan

Kíméletlen bosszú-amikor a cím önmagáért ebszél

recoil-2011-dvdrip-xvid-fragment1.jpg

Hejj, micsoda jó érzés néha sosem látott, abszolút egyedi, a panelokat és sablonokat hírből sem ismerő akció filmre lelni! Most nézzük meg recenzióm tárgyát! Már maga a cím is igen sokat sejtető a maga kifinomult szűkszavúságával, ám a lényeg tudtunkra hozatalával. Hogy itten kérem mást nem várhatunk, mint kíméletlen leszámolást és semmi többet. Persze azt is az ócska fajtából. A sztori összetettsége vetekszik egy Michelle Wilde pornófilm összetettségével.
Tömegnövelő pusztító Steve barátunk lassan Pista babérjaira tör. Fossa ki magából a Pista minőségű akció filmeket, ráadásul színészi teljesítményben is elérte példaképét. Ezúttal az egész filmben úgy néz ki az ábrázata, mintha citromba harapott volna, ami nem csak roppant szigorúra húzta össze az alapvetően babaarcát, de alighanem még a púzóját is.
A nyitó képsorokból máris rájövünk, hogy Kojak imitátor izomagy hősünk ezúttal ilyen álarcmentes Amerika Kapitány light-ban utazik, azaz bosszúálló, aki a különböző csínyeket elkövetők rémálma. Az első jelenetben egyből látjuk is, hogy azt a nagy kópét, aki nyúlra vadászik éppen egy M16-ossal, alaposan megszorongatja. Na nem úgy, ahogyan a zsaruk tennék az irodán, hanem úgy jó férfiasan a gigáját. Aztán mivel a srác nem szimpatikus Sztivinek, csinál belőle szecessziós portrét a szakadék alján.
Hősünk persze nem ám csak úgy ész nélkül pusztít az Államokban, neki célja van. Merthogy kiderül a nagyszerű flashback jelenetekben, hogy a családját kicsinálták nem a Bambin és a My Litle Pony-n szocializálódott alakok. A feladat így adott: elmenni a kisvárosba, leverni a helyi galerit, és elsétálni a napsütésben.
Hősünk így aztán megérkezik a kisvárosba, ahol már előre sejthetjük, hogy ténykedésével igen csak leapasztja a helyi TB kirendeltség számláját. A kisváros hivatalnokai persze olyan korruptak, hogy attól még Fleto is olyan vörös lenne, mint expártja virágszála, de hősünket ez semmiben nem akadályozza természetesen.
Hősünk rutinos főszer, első útja a motelba vezet, amit a város egyetlen valamire való csajszija vezet. ráadásul egyből meg is van a közös nevező, hiszen a csaj hapiját is ezek a kópék intézték el valami ultra titokzatos dolog miatt. Miután lekáderezi a csajt, hősünk egyből a helyi becsületsüllyesztőhöz megy, hogy megrendszabályozza azt a buflák alkeszt, aki éppen arcoskodik egy csivavával. Ehelyett az ő arca lesz beverve. Persze mikor kijönnek a haverjai, szigorú tekintetű hősünk őket is elfenekeli.
Közben megismerjük végre a banda főnökét is, akit a hamvas képű Baba tusfürdő reklámarc, Danny Trejo alakít majdnem Oscar minőségben. Ő nagyon kemény bűnöző, az egész bandája nagyon durva. Annyira, hogy mikor hősünk módszeresen elkezdi őket leverni abban a biliárd szalonban, egyiknél sincsen lőfegyver, max ilyen szalonnázó bugylibicska, amit meg ő leszar. Mindenesetre amikor az öccsét hősünk melegre teszi egy robbanásban, bepipul, és bosszút hirdet.
egyből jön a szokásos egyedi jelenet, az ostrom. Tudod, ilyen nagyon komoly rohamozással betámadják a motelt a gonoszok, hogy utána módszeresen feldobják a bakancsukat, vagy azt a makkos cipőt, amit éppen hordanak.
Persze hősünket meg a nőt elkapják, de ez igazából csak betonagyú hősünk benzinkímélő terve, hiszen minek menjenek külön autóval, ha mehetnek a gonoszokkal is a főhadiszállásra? egy kocsi, kevesebb benyó, a végeredmény meg úgyis ugyan az, hogy laposra ver mindenkit.
Na szóval, miközben az a kétes nemiségű egyén éppen egy bicskával művészeti ábrákat akar vágni hősünk amúgy is vonzó ábrázatába, kiszabadul. Itt aztán igazából sok minden nem történik. Megindul, és olyan rideg elszántsággal és precizitással zúz le mindenkit, hogy az ostoba Skynet helyében őt küldtem volna vissza az időben, és akkor tuti a győzelem, nem pedig azokat a lúzer gépeket. Bár az egyik marcona csákó markolatig döfi bele a bugylibicskát, ez hősünket kb annyiban akadályozza, mint Orbán Vikit a realitás.
Végre eljött a két babaarcú között az összecsapás. Miután hősünk egymaga leverte a teljes bandát, hogy írmagjuk nem maradt, Danny barátunk tekintetéhez mérten okosan egy ilyen bunyóra hívja ki Stevie-t, ahelyett, hogy hátba lőné. Miután 2 percig felváltva ütik egymást mindenféle komolyabb károsodás nélkül, ami bizonyítja hősünk beton keménységű arcberendezéséről vallott elképzeléseimet, Danny összeesik, de nem adja fel! egy ilyen méretes sarlóval -néha gondolom azért kijárt a földekre aratni- le akarja gyakni a hőst. De megjön az FBI, és lelövik.
A lány kiszabadul, az FBI boldog, hősünk pedig alig 30 embert ölt meg, azért simán elsétál. A végső ölelkezés a moteles csajszival örök és feledhetetlen, ahogyan az a zen bölcsesség is, ami akkor elhangzik. Hősünk az autójába ülve elszáguld a naplementébe...
Mi pedig boldogan dőlhetünk hátra, hogy véget ért ez az egyedi, sosem látott remekmű!

Szólj hozzá!


2012.07.26. 09:04 TrashFan

Megapython vs Gatoroid-avagy a rajzolt szörnyek újabb nagy csatája

Gatoroid.jpg

Utálom a magyar címek készítőit! Itt van egy ilyen zseniálisan misztikus szó, hogy Gatoroid, amitől még a cerka is égnek áll, nedvesedik a bugyi, és képesek lerendezni annyival, hogy óriásaligátor...Büntetésül 24 órán át nézetném vele ezt az epikus mesterművet!
No de hát ha már így alakult, akkor nézzük csak meg alaposabban mi is az a Gatoroid...ami nem más, mint egy ilyen baszott nagy rajzolt krokodil rém. No de ne szaladjunk ennyire előre, mert mire ez kiderül, addig sok csemege vár még minket.
A nyitó jelenetben egyből már meg is ismerjük az egyik főhősünket, aki egy szőke tudós lányka. Már hallom is a rutinos trash fanok felkiáltást, hogy biztos jó bögyös is, de nem...nem is értem mi tartja fent azt a kis egyrészes ruciját, mert tuti, hogy nem a cickói. No mindenesetre valami legyőzi a gravitációt, miközben hősnőnk és a két retardált kollégája kígyókat lop valami szokásos genetikai laborból, hogy aztán majd jól elengedjék a rémeket az Evergladesben.
Ahogy kígyóink nőnek, úgy kezdik el lezabálni a helyi vadállományt..legyen az ebihal, varánusz, mutáns űrtakony, vagy éppen mókus, de még az aligátorok is veszélybe kerülnek. Így aztán a helyi sheriff nőci, a kettes számú főszereplő is bekerül a filmbe végre.
A hölgy alighanem szintén ebből a genetikai laborból szabadult egykoron. Leginkább valamiféle egykori NDK súlyemelő nőre emlékeztet, bár neki nincsen ilyen tökös-macsós bajsza, de minden más megvan. Emellett az is látszik, hogy nem az agyára gyúrt, mert konkrétan sík hülye.
No mindenesetre miután kiderül, hogy az aligátorok veszélybe kerülnek, kantáros-farmeros, az arcukban whiskey lepárló üzememet működtető redneck vadászokkal elindulnak levadászni a rajzolt szörnyeket. Itt megismerjük a helyettesét-nevezzük mesterlövésznek-aki miközben a társát éppen összeroppantja egy kígyó, kb 2 méterről nem tudja eltalálni a jószágot a pisztolyával. ráadásul az is fura, hogy miután végignézi, hogy a társát megöli a kígyó, ő simán el tud sétálni.
Ráadásul baj van, mert a súlyemelő néni férjaspiránsát is legyakják ezek a hüllők, és innentől kezdve a film végre átvált valamiféle családi drámába oltott bosszúvágy filmmé. No de a sikeres bosszúhoz okos terv is kell. Szerencsére az NDK menekült sheriff nőci nagyon agyas, így kitalálja, hogy akkor szteroidokkal kell tömni az aligátorokat, és azok majd jól elnáspángolják a kígyókat...hát no komment. Szerencsére kolleganőjének, a kb 80 éves rendőr nagyinak az unokája ilyen illegális szteroidokat árul nem kis tételben, így az anyagot egyből be is lehet szerezni, mehet az etetés.
No innen aztán beindul az őrület, lévén az aligátorok is meg a kígyók is megnőnek. Csodálatos, Oscart érő jelenetben mutatják meg nekünk, ahogy a jószágok kezdenek megnőni. Olyan remek animációk, amit talán 1980-ban is megirigyeltek volna!
Közben azért új szereplő is érkezik, az indián hüllőszakértő, aki kb annyira indián, mint Kiszel Tündi, de kb agya is annyi van nagyjából. Mindenesetre legalább jókat tud hümmögni, és mindenképpen robbantani akar mindent. No aztán persze jól kiröhögik a szerencsétlent, végül is ő csak szakértő, semmi több.
Ennek meg is lesz az eredménye, ugyan is a helyi fesztiválra bár meghívást ugyan nem kaptak, mégis benéznek a jószágok. előtte azért láthatunk egy NDK Súlyemelőnő VS Melletlen Szőke Agyhalott meccset is, ami meglepő, döntetlen eredménnyel zárul. A bunyó a bulin kezdődik, de olyan messzire eldobálják egymást, hogy már meg sem hallják, mikor a bulira befut rémek vidám csapata, és elkezdenek lőni rájuk a vendégek.
Hatalmas ostrom indul, mindenkit lezabálnak a lények, kivéve hőseinket, akik miután fél órát tanakodnak, hogy lehetne kijutni innen rájönnek, hogy a kb 3 méterre parkoló autó talán a megoldás...És működik! Hármójuk össz IQ-ja szerintem valahol egy gombolyag fonal és egy marék rozmaring közt lehet.
Lényeink közben megunják a poshadt dzsungelt, és Miami felé veszik az irányt, hogy kicsit ott rajoskodjanak. Persze igazából csak a jövő emberi ifjúságáért aggódnak, ezért rombolják le a plázát, meg pár ilyen érdekes helyet. Hőseink közben kitalálják a tutit, hogy ilyen feromonokkal visszacsalogatják a mocsárba a rémeket, és ott majd jól felrobbantják őket. Fognak egy kannácska feromont, mert, hogy azt a sarki Teszkóban lehet kapni nagy mennyiségben, és egy permetező gépről elkezdik szétlocsolni a város felett a cuccost. Szerencsére rémeink elég hülyék ahoz, hogy ennek az ócska trükknek bedőljenek, és visszamennek abba a völgybe, amit már a szőke agyhalott elaknásított.
Itt persze még vár ránk a szokásos dráma, de a lényeg az, hogy a völgyet felrobbantják, és mindenki megmenekül..majdnem. Mert hát az NDK úszónő ugye egy ilyen helikopter kötéllétrán csügg le, ám akkora jószág ő, hogy amíg rajta van, a helikopter nem emelkedik, de amint lezabálják a robbanás előtt, a gép egyből tud emelkedni. De sajnos a gép a robbanásban megdől, így a szőke agyhalott is leesik kb 200 méter magasról a 20 centis vízbe, de ezt túléli, de hiába nem hatnak rá immár másodjára a fizika törvényei, peche van, mert az egyik leszakadt kígyó fej kettébe harapja.
ezután még egy évvel az eseményke után egy boldog megemlékezést láthatunk a két női héroszról, akik végül is másról nem tehetnek, mint a lények létrejöttétől és pár száz ember haláláról, mégis emléktáblát kapnak...Olyan szép jelenet volt, hogy mikor rá gondoltam ma, apáméknál a könnyeimmel megtöltöttem a medencét.
Zárásként már csak azt nem értem, minek a vs cím a filmben, hiszen kb 1 percnyit bunyóztak a rajzolt rémek, a többiben közös erővel falták be a választópolgárokat. Gyönyörű, elgondolkodtató film!

Szólj hozzá!


2012.05.22. 20:02 TrashFan

Kétfejű cápa-avagy az Asylum újabb agymenése

Igen! Asylumos barátaink ismét megcsinálták! Nem elég, hogy mindenféle hatalmas jószágok pusztítanak a vízben és a szárazföldön, nem! Most már eljött az ideje a szörnyek evolúciójának, azaz a két fejű lények korának! Miért is jó a két fej? A válasz alapból adja magát ugyebár: Így dupla annyi zabálást és vérengzést tud cápánk elkövetni, és még az sem okoz neki különösebb problémát, hogyha véletlenül az egyik fejét lerobbantják, hiszen ott marad neki a másik. Hála istennek a két fej remekül megvan egymással, nincsen olyan problémájuk, mint a háromfejűnek a Gyalog Galoppban. Céltudatosan törnek előre, és zabálnak fel mindent, ami él és mozog.
Állításaimat igazolandó egyből láthatjuk is a nyitó képsoroknál, ahol ezúttal már két bögyös bringa vízisízik. Cápánk le is csap rájuk, mint gyöngytyúk a takonyra, és egyetlen támadással és egy harapás után már a lányok egyből elkezdenek átalakulni először húskrémmé majd pedig végtermékké.
No de végre megismerjük hőseinket! Az amerikai oktatási rendszer remek reklámfilmje ez igazából, azt hiszem. Hőseink egyetemisták, akik a tanárjukkal utaznak az óceánon valami misztikus cél miatt. Hogy miért, az nem világos. Van itt kérem bögyös szöszke lány, bögyös fekete lány, bögyös néger lányka, bögyös barna lányka. Jah, már egyszer írtam a gyanúmról, hogy az amcsi egyetemekre nem a felvételivel, hanem a kosármérettel lehet bejutni. ez most is igaznak látszik. Aztán persze itt van a szokásos lúzer srác, aki a politikai korrektség és a megbékélés jegyében most félig arab, de itt van az izomcsávó is, akinek a bicepsz mérete nagyobb az IQ-jánál. Bár ami azt illeti az egész csoport IQ-ja valahol egy tál szotyi és egy csokor torma között van.
No miután észreveszik, hogy egy döglött cápát gázoltak halálra-nem nevet, ez így van a filmben!-valami rejtélyes módon kilukad a hajó. Szerencsére egy atoll pont a közelben van, így aztán gond egy szál sem. Einsteini IQ-s brigádunk lejátssza a D-Napot, és partra szálnak mondván a lakatlan szigeten kéne fém darabokat keresni, hogy meg tudják a hajót hegeszteni...Aha, értem!
De kiderül, hogy a szigeten valami misztikus halászfalu van, ami kihalt, és egyből már kannibálokról vizionálnak hőseink. A rájuk szakadt probléma közt őrlődnek, de nemsokára sejthetjük, hogy ezt a folyamatot majd máshol folytatják.
És igen! Jön az elmaradhatatlan jelenet, mikor is két lányka meg az egyik srác lenyomulnak a partra, hogy ne csak a vízben, hanem a kéjben is megmártózzanak. Itt aztán egyből a két lány, akik eddig nem nagyon csípték egymást egyszer csak minden előzmény nélkül elkezdenek szerelmet vallani egymásnak csókok és tapik segítségével. Szerencsére cápa barátunk is látja az eseményeket, és ezen annyira beizgul, hogy úgy dönt, most már örökre maradjon a párocska együtt, míg a halál el nem választ. Mivel valószínűleg predatoros álcázó berendezése van, a mellig érő vízben a hatalmas jószág mögéjük lopódzik és orvul ketté harapja a brigádot.
Közben a hajón a csajszi elkezd a vízben hegeszteni. Még szerencse, hogy egy kiránduló hajón rendszeresítve van egy víz alatti hegesztéshez a cuccos. De mivel cápánkat zavarja az éles fény, a csajt is bekajálja.
De közben kiderül, hogy óriási a baj! Az atoll hamarosan elmerül, így aztán kevés az idő. Szerencsére hőseink találnak két motorcsónakot, amin vissza tudnak menni a hajóra. De közben egy hatalmas rengés rázza meg a vidéket, és a tanár bácsi úgy elesik, hogy a lába nagyon megsérül. Szinte halálos sebet kap...de nem baj, a hajon majd a doktornéni leápolja...No nem úgy, kis perverzek, ahogy gondoljátok, hanem kötszerrel! Közben a hajó személyzete észreveszi, hogy valami marha nagy vérfolt terjeng a vízen, ami egykoron a búvárnő volt. Jelzik is ezt a hajón az embereknek, hogy hát hé, a nőci eltűnt, és kicsit gyanús, hogy a kábel el van harapva, meg valami nagy vér van a vízben. Hőseink számára ezek a dolgok nem gyanúsak, és kb le sem szarják.
Közben a szigeten a brigád talál 2 motorcsónakot, amit a szőke bögyös lány megszerel, és már indulhat is a verseny. De mivel cápánk hiú, így ő is beszáll a száguldásba, és mivel a mozgáshoz kell energia, random szerűen úgy percenként bezabál egy-egy félnótást.
Aztán csapatostól visszamennek a szigetre a hajóról is, miután a cápa betámadja a nagy hajót, és elrepeszti az oldalát. A szigeten maradt brigád viszont nem veszi észre, hogy süllyed a sziget, lazán piknikeznek a fák alatt.
A sziget azonban egy hatalmas rengés után szépen elsüllyed, nagy baj lesz. Hőseink rájönnek, hogy most már aztán gázban vannak, hiszen cápánk elől nincs hova menni. És igen! Már jön is a fenevad. Szerencsére a templom épülete egyben maradt, ide menekülnek hőseink. Cápánk meg elkezdi ostromolni isten házát. Az előbb ugyan a hajó fém oldalát eltörte, de egy 2mm-es pozdorjával már nehezebben birkózik meg, de azért 2 percnyi kitartó és hősies attakkal csak áttöri az utolsó védelmi vonalat is, és mehet az önfeledt zabálás. Pár hős kimászik az ablakon, és kitalálják, most mán kell valami nagy terv.
És meg is születik! Kérem, ez az a pont, ahol már az agyhalál állhatott be az írónál is. egyetemista hőseink kitalálják, hogy a vízen úszó fém benzines hordót kell felrobbantani, és akkor remek lesz. Kanóc is kéne hozzá, és megszületik az ötlet! A lúzer srác leveszi a pólóját, kicsavarja, és lőn, kész is a kanóc! Szerencsére a nyakig érő vízben az egyik bögyös lánykánál van egy öngyújtó is, hiszen teljesen világos, hogy fürdőruciban alap, hogy öngyújtóval úszik a nép. Az amerikai oktatási rendszert népszerűsítendő, hőseink kb 2 percet azon elmélkednek, hogy mi a francért nem tudják meggyújtani a pólót, amit pedig kicsavartak....
Cápánk elunja a várakozást, és a barna csajjal együtt ráharap a benzines hordóra is, ami valami rejtélyes okból fel is robban a szájában, leszakítva az egyik fejét. De sebaj, van neki még egy.
No a két megmaradt hős beül a motorcsónakba, és azzal elcsalják a cápát, kiugranak a vízbe, és mivel a cápa nyilván szívesebben eszik fémet, mint jó kis melle húsát, inkább a motorcsónak motorjára harap rá, ami szintén felrobban. Mivel a jószág olyan hülye volt, hogy csak két fejet növesztett, így elég nagy fejetlenség áll be nála, és úgy dönt, ideje a karrierjét feladni.
Hőseink kiülnek a sziklára, várva a felmentő sereget, de mivel ez trash film, természetesen kiderül, hogy hát na...van itt még cápa.

Szólj hozzá!


2011.07.18. 00:45 TrashFan

Monsturd-avagy a Szarember kalandjai a csatornamunkásokkal

Emlékeztek még azokra a megboldogult békés időkre, amikor az ember még nyugodtan szervezhetett egészség ügyi meg wellness túrákat a csatornák mélyére? Akkoriban csak az a veszély fenyegette az embert maximum, hogy a felszínre visszatérve mint különleges mutáns bűzös borzt vették megfigyelés alá, vagy, ha nagyon peches volt, a rossz sorsa összehozta azzal a bazi nagy aligátorral, amelyik amúgy normális esetben csak a csatorna tisztító vállalat év végi mérlegére volt jótékony hatással, hogy erőszakosan elősegítette pár alkalmazott felmondását. De a békés időknek vége, az aligátorok is eltűntek már, mert új veszedelem jelentkezett a csatornák mélyén. Egy film a csatornamunkások életének veszélyeiről, és arról, miért is kell nagyobb büdzsé az ÁNTSZ-nek.
A nyitó jelenetben egyből megismerkedünk a kisvárossal, ahogy a súlyos csatornázási problémák hamarosan felütik majd a fejüket. Ez a kisváros egy ilyen nagyon nagyon békés kis tóparti település. Gyerkőcök bicajoznak, mindenki éli az életét, szóval ilyen lehetett a Paradicsom, mielőtt Ádám abba a kukacos gyümibe nem harapott. Na persze a gonosz jelen van a csúnya, szemét nagyvállalat képében, amely így első ránézésre tuti nem ratifikálta a Kiotói Egyezményt, és amellett a laborban a helyi őrült tudósok ilyen mindenféle színű kulimászokat állítanak elő az emberiség érdekében.
Ráadásul a városkában amúgy is baj van! Megszökött ugyan is az a kegyetlen gyilkos a börtönből, aki több embert pépesített le, mint amennyit egy ipari daráló két hatósági ellenőrzés közt lenne képes, és valószínűleg még a Kennedy gyilkosságot is ő követte el. Azt ugyan nem tudjuk, hogy narancssárga rucijában hogyan jutott ki a börtönből, de ez a sztori szempontjából tök lényegtelen. Eltűnését mindenesetre egy ilyen felfújható gumibabával álcázta, amit feltételezem postai úton Bud Bundytól szerzett be. egyből bekapcsolódik az FBI, akik egy ilyen a Minószi labirintust lealázó folyosórendszerű épületben dekkolnak. Komolyan mondom itt az a vádlott is évekig bolyongana, aki Ariadne fonalával érkezne kihallgatásra.
De közben nagy baj van! Az az agresszív kakikulimász betámadja az egyik őrült tudóst, aminek hatására a többi agyalágyult kitalálja, hogy meg kell semmisíteni. Így aztán elmennek a városba, és ott az egyik belvárosi utcában ilyen fullos HAZMAT kezeslábasban kiszállnak, és beleöltik a trutyit a csatornába. Jah, a dolog senkinek sem tűnik fel, mert az ÁNTSZ biztos éppen az egyik helyi Teszkókban kergeti az egérkakit. De amúgy sem tűnik fel senkinek a két overálos ürge, meg, hogy valami halálfejes fémhordóból a csatorna összetételét új anyaggal dúsítják.
Közben megismerjük a helyi seriffet, akire még egy rajzlapot sem bíznék, nemhogy egy kisváros közbiztonságát. Seriffünk tehát egy nagyon béna alak, viszont olyan olajos haja van, hogy ha kicsavarná, a MOL részvények azonnal vagy 3000 Ft-t esnének a hirtelen leeső olajárak miatt.
Időközben végre megtörténik, amire vártunk! A gyilkos szmötyi, és gyilkosunk végre egyesítik genetikai erejüket. Azt hiszem ez az a pont, ahol Czeizel doki is arra jutna, ideje lenne újragondolni a komplett genetika tudományát. Gyilkosunk egyébként eddig is ronda volt, úgy nézett ki, mintha egy emberi arcba egy Catepillar markológépet műtöttek volna, hogy a reklámarcuk legyen, na de az egyesülés után! Szavakkal leírni igen nehéz azt a jószágot, ami lett belőle. Egy emberalakot képzeljetek el, amelyről mindenhonnan fürtökben lóg a végtermék, mint május végén a cseresznye a fán. Szóval szarul néz ki, hogy stílszerű legyek, viszont az biztos, hogy a szaga miatt hiába végez el Franco Neronál egy elit ninjaképző tanfolyamot, elrejtőzni nem nagyon fog tudni a susnyásba. Hogy gyilkos hajlamait nem vesztette el, azt egyből prezentálja azon a szerencsétlen csatornamunkáson, akit ilyen nagy szörcsögések közepette legyilkol. Így értem már a csatornamunkások veszélyességi pótlékát.
Közben a két lábon járó olajkút a beosztottaival meg a FBI macával elindulnak a csatornába, ahol meg is találják a fickó hulláját. Itt aztán hatalmas rókázást rendeznek, amit vagy 2 percig mutatnak nekünk mindenféle zseniális, Oscart érő művészi beállításokkal. Köz7ben a kakiember elkezdi módszeresen lemészárolni azokat, akik a wc-k környékén vannak. elsőnek azt az elmebeteg szemüveges idiótát, aki addig pumpálja a klotyót, hogy kipupálja a címszereplőnket. Az persze mivel kifinomult, udvarias gyilkos és meghálálja a faszinak. Jól lehenteli kakiba fojtós módszerrel. Nyomozóink hamarosan a helyszínre sietnek, és hihetetlen agyi erőket megmozgató nyomozásba kezdenek. Az FBI bige el is megy az őrült tudóshoz, hogy a segítségét kérje. Mivel abban annyi jóindulat van, mint Kiszel Tündiben a gondolat, így persze nem segít. Ellenben egyből kiküld egy ilyen nagyon komoly brigádot vödrökkel meg felmosórongyokkal, hogy a csatornákban a kakikulimász nyomait tüntessék el, és sterilizálják a helyszínt. Na persze az ilyen ronda lények mindig bosszúsak, hogy nem Victoria Backham plasztikai sebésze tervezte meg a külsejüket, így aztán egyből le is vezeti a sérelmeit a takarító brigádon.
Szerencsére a következő gyilkosságnál már van szemtanú, így hívnak egy ilyen Vallejo imitátor grafikust, aki megfesti a kakiember portréját végre! Ráadásul elmeséli, hogy egy hatalmas kaki volt a támadó. Mivel a nemzetközi helyzet fokozódik, a rendőröket totál agyalágyultnak nézik. Pedig, ha tudnák, hogy hamarosan még nagyobb dugulások várhatóak az eddig békésen csordogáló kisvárosi életben....Végre bejelentik a plebsnek, hogy a városban egy kakiember garázdálkodik, és így tessék ágytálat meg köblit használni, ne a klotyókat. ennek hatására az emberek nagy része röhögőgörcsbe esik, ami több pusztítást végez a TB büdzséjében, mint a komplett influenza járványok az elmúlt 5 évben.
Az őrült tudós meg úgy dönt, eleget randizott már nőkkel, így aztán randit kér a kakiembertől. ez aztán kiönti a szívét és egyéb, isten tudja milyen bűzös váladékokat a dokinak, hogy milyen szomorú élete van, mert kakiszaga van, kakit eszik, és hasonló dolgok. Annyira megható jelenetek ezek, hogy gátat kellett magam köré építeni, el ne áztassam a lakást a könnyeimmel. Ráadásul az olajkút seriff is panaszkodik és értetlenkedik, hogy miért röhögik ki, hogy azt mondja, egy kakiember gyilkol, holott teljesen logikus és ésszerű amit beszél. Mivel viszont az összes gyilkosságnál bőségesen van bizonyíték, azaz vagy fél mázsa salakanyag, így végül csak hisznek neki, és megindul a vadászat.
Itt elkezdődik a rohangálás a csatornákban, tisztára mintha a Nostromon lennénk, csak azt a nyáladzó Alient lecserélték egy bűzös kakira. A tudós is befut, de peche van, a jószág elgázosítja. Jah, kb egy percig küldi rá a nem éppen sunyi és lapos cuccot, és ez kikészíti a tudóst. Utána kicsalják a kakilényt, és lespriccelik valami vegyszerrel, majd jön a zseniális terv, hogy ilyen legyeket vagy ganajtúró bogarakat engednek rá, az azok szépen szétzabálják a jól fejlett kétlábú kakit.
Azt hiszem ezek után ilyen összefoglalót, vagy végső konklúziót már nem akarok és nem is tudok levonni, maximum annyit, hogy akik ezt írták, azoknak az agya helyén egy darabka rezeghet a teremtményük fő alkotóeleméből. Iszonyatos "film.

2 komment


2011.07.13. 07:57 TrashFan

Amikor megállt a Föld-avagy Neo és a takonylabda kalandjai

Mikor elindítottam az Ostoba filmek blogomat, már akkor tudtam, hogy egy cikket egyszer ennek a filmnek nevezett hulladéknak is muszáj leszek szentelni. Mert bizony nem járja, hogy csak és kizárólag neve nincs stúdiók agyatlan szörnyes és akció no és persze katasztrófa filmjeiről írjak. Igazságtalanság lenne ez a nevesebb stúdiókkal és gyártókkal szemben, hiszen gyalázatosan ostoba filmeket bizony ők is képesek kiokádni magukból. ez a film pedig tökéletesen jó példa erre.
Ráadásul az hagyján, hogy ez a film hihetetlenül ostoba, és méltán van helye a blogomon, de még mellé némi mondanivalót is megpróbáltak belesűríteni a műbe. Na de mivel egy igazi agyhalál filmmel van dolgunk, természetesen ez sem jött össze. Hogy miért nem? Lássuk....
A film bevezetőjét kihagyom, mert nem érdekes, vágjunk bele a lecsóba.
Egyből megismerjük egyik főhősünket, aki ilyen nagyon nagy koponya a mindenféle ilyen jól fejlett baktériumok meg férgek vizsgálatában. Ezekről órákat tud beszélni, elemezni, hogy milyen csodálatos lények, mert még a kénsav sem oldja fel őket, ellenben a nukleáris hasadóanyag az kifejezetten otthonos nekik. Tudós lánykánkat Helennek hívják, és, hogy politikailag korrekt legyen, egy fekete kissrácot adoptált természetesen. Hiszen ez olyan emberséges film tudod.
Helen éppen hazaér, mikor hű de rejtélyes telefont kap, hogy minnyá ott vannak érte. És igen! Abban a pillanatban már kopognak is. Hű, beleborzongtam a misztikumba, ami ebben a nyári kánikulában nem gyenge dolog! Mivel egy egész nőt kell begyűjteniük és biztosra akartak menni a hatóságok, egy komplett hadsereget küldtek érte. Még jó, hogy a Missouri csatahajót, meg a Nimitz hordozót nem küldték oda, hogy tuti legyen a dolog. Helent magukkal viszik a nagyon komoly bázisra.
Itt mindenféle marha nagy koponya gyűlt össze, olyan hihetetlen tudástár, hogy mikor a fő okostóni bejelenti, hogy egy ilyen repülő izé közeledik elképesztő sebességgel, csak ilyen hűha, meg hümmögésre telik nekik. Ja, ezt én is tudnám produkálni. Mivel a valami nem normális röppályán mozog, így kiszámítják, hogy pont Manhattenbe fog földet érni. Bár, hogy mi alapján számolják ki, mivel nem a gravitáció által mozgatott pályán haladnak...na de mindegy. Ráadásul mivel ezek ilyen marha okos tudósok, akik arról vizionálnak, hogy a becsapódás mindent elpusztít, természetesen a leglogikusabb lépésként azonnal, még a becsapódás előtt Manhattenbe mennek. Biztos szuicid hajlamú a brigád.
A lényeg, hogy nemsokára egy ilyen marha nagy zöld takonylabda érkezik kedvenc Central Parkunkba. De mielőtt még felizgulnánk, hogy a Massza új feldolgozását látjuk, és legalább lesz valami izgalom, nem ez történik. Mert egyszer csak kilép a takonyból Neo, akit fajunk egyből a megszokott módon üdvöli, azaz jól irányzott lövéssel leterítik a marháját. De úgy kell neki, a jóságos elnök bácsi nem hívta őt meg vacsorára, minek jött hívatlanul!? ebből aztán majd tanul! Aztán egy ilyen böszme nagy fém robot is kiszáll a takonyból. Nem, nem is a Transformers-t látjuk. Ezt a robotot ilyen nagyon komoly küklopszról mintázták, mert amellett, hogy szarul néz ki és böszme nagy, van neki egy ilyen jól fejlett piros szeme, ami nagyon tud világítani.
Egyből hatalmas tanácskozás meg operálás indul, hogy akkor most mi a fene is zajlik? Itt ilyen mindenféle áltudományos maszlagot hallanánk, mintha Kiszel Tündi próbálná elmagyarázni nekünk a Speciális Relativitáselméletet, olyan zagyvaság az egész. Szerencsére Neo barátunk magához tér, semmi komoly baja nincsen. Akkora kő esett le a szívemről, hogy majdnem agyon nyomta a lábfejemet.
A jóságos elnök bácsi képviselője meg egyből el kezd keménykedni, mint valami komoly gettó galeri harcosa. Azt hiszi, Neo ettől majd összekakkantja magát, de nem jön be a zseniális terv. Ha nem fapofája lenne, konkrétan kiröhögné a nénit. de mivel Seagal is hozzá járt mimikát tanulni, így csak néz ki nagyon bután a fejéből. Aztán gondol egyet, és simán meglép.
50 pece megy már a film, de még mindig nem tudjuk, hogy a takonyember mi a fenét akar szerény planétánkon. Közben a katonák beagresszorkodják azt a böszme küklopszopt, persze gondolhatjuk, mekkora eredménnyel. Meg persze Helen is összefut Neoval, és egy ilyen nagyon romantikus éjszakai autózáson vesznek részt. Közben én már majdnem elalszom az unalomtól.
De alighanem két főhősünk is így van ezzel, mert elindulnak az erdőbe. Gondoltam majs sütnek szalonnát, vagy valami ilyesmi, netán romantikus tevékyenységbe mélyednek, de hát nem. Ők is unhatták az eddigieket, mert végre történik valami. Jedi erővel Neo a posványból egy kisebb takonygömböt emel ki, amivel beiondítja a nagy takonygömböket a világ minden táján.
És igen! Végre egy óra unalom után megtudjuk, hogy a taknyok azért jöttek, hogy a Földet megmentség az emberiségtől. Ehez ki kel írtaniuk az egész bolygót. Teljesen logikus. Mi pusztítjuk a környezetet, a zseni idegenek meg elpusztítják az emberiséget, és vele együtt azt az élővilágot, amit tőlünk akarnak megmenteni. Micsoda zseniális, nagyszerű kapitális terv ez kérem! Hát nem látjuk át korlátolt emberi intelligenciánkal, hjogy mennyire zseniális?Hogy mi, ostoba, degenerált agyhalott emberek pusztítjuk a természetet? De nem baj, mert jönnek a jóság mennyei lényei az ürtaknyukban, és ennek a tervenek a segítségével nem csak minket, akik pusztítjuk természetet, hanem az egész boolygót sterilizálják. Köztük azt a természetet is kipusztítják, aminek az írtása miatt minket kipusztítanak. Hát kérdem én, nem zseniális ez? Utazgatnak a világegyetemben, és közben annyi eszük van, mint Dundikának.
De az őrület még csak ezzel a zseniális tervvel kezdődik igazán! Neo egyből megmutatja milyen jóságos, hogy miután azt a balfasz rendőrt kinyírja, ilyen nagyon komoly Gyurcsókos kézrátételes szisztémával újra éleszti, hogy aztán majd mikor mindenkit kiírt, újra meghalhassan a szerencsétlen rendőr. Közben a nagyon nagyon titkos bázison is baj van! Mert ez a böszme küklopsz átvrte a népeket, merthogy ilyen nagyon komoly kis miniatűr fémbnogarakból ál, amik elkezdenek felzabálni mindent.Itt van az Apokalipszis kérem szépen! A rovarok lezabálnak mindent, de olyan hülyék, hogy pl egy híd alatt simán el tudsz bújni előlük, mert annyi eszük nincsen, hogy oda is lekukkantsanak, hátha vannak finom falatok.
Neoról meg kiderül, hogy ilyen Gyurcsókosan nem csak embereket tud gyógyítani, hanem telefonhálózat szerelő szakvizsgája is van a Gyurcsóki egyetemről.
A női könnyekről meg tudjuk, hogy hihetetlen csodákra képesek a férfiembernél, de mostantól azt is tudjuk, hogy az ürlényekre is. Mert persze szegény Neo nem tudja tétlenül nézni, ahogyan Helen pityereg, és elhangzik a nagy párbeszéd, amit ki kell emelnem.....
-Ne pusztíts el mindket, kérlek!
-Meg kell tennem.
-De ne, ígérem, megváltozunk!
-Na jó, legyen!
Hát emberek, ez kész. Komolyan mondom, ilyen szintű zsenialitást csak az Asylum filmekben tudunk találni. Lehet, hogy ez is az, csak véletlen a Fox-hoz került? Na persze még a végén ott van a nagy megállításos jelenet, ahol a mi faarcú Neonk simogatja a takonylabdát. Hihetetlen drámai feszültség van, ami miatt a villámhárítóra kellett közvetlen kötnöm a tv-t. De aztán az utolsó előtti másodpercben megmenekül az emberiség, és a rovarok leállnak.
Mi, akik viszont megtekintettük, nem menekülünk a ránk törő agyhalál elől. Ez egy a sztorit és párbeszédeket illetően az Asylumot idéző film, csak több dollárból.

Szólj hozzá!


2011.07.05. 11:49 TrashFan

Háborgó Mélység-avagy az einsteini Iq-s cápák garázdálkodása

Régebb óta tervezem már, hogy ehhez a filmhez is írok valami jó kis cikkecskét, lévén tulajdonképpen ez a film sem több, mint egy ostoba cápás trash baromság. A különbség csak annyi, hogy ebbe ugyebár kicsivel több dollárt öltek. De ettől még nem más ez, mint a többi hasonszőrű klisés szörnyes baromság.
Már egyből a film elején megláthatjuk ezt. Azt ugye már régről tudjuk, hogy az ilyen filmekben enyelegni, ne adj isten szexelni roppant veszélyes dolog! Nos, ebben a dokumentum filmben is a nyitó jelenet egyből egy ilyen nagyon komoly cápa vs hajón lévő hülye gyerekek akcióval indul. Szerencsétlen srácok és lányok egy kis szerelmi őrlődést akartak játszani, de ehelyett majdnem a cápák fogai közt őrlődnek...de csak majdnem!
Mert felbukkan a VADÁSZ, ami az ilyen filmekben teljesen egyedi és szokatlan. A vadász ilyen nagyon macsó csávó, ismeri a cápákat, jobban, mint az embereket, ráadásul még nagyon jóképű is. Na persze a múltjában vannak fekete foltok, ami szintén teljesen egyedivé teszi a karakterét. Na mindegy, szóval jön ez a macsó csávó, és megmenti a bögyös csajokat és az izmos palikat.
Ezután egyből egy gyors vágás, és már mehetünk is megismerni a lezabálandó balfasz brigádot. Van itt kérem szépen mindenféle teljesen egyedi, sosem látott figura. Kezdve az őrült tudós nénivel, aki megunta a cápauszony leveskét, és most már a cápák agyára pályázik, folytatva a sort a nagy dumás néger vicces csávóval, aki most éppen szakácsként funkcionál. De van itt tipikus lúzer csávó és nő is, akiről egy rutinos trash rajongó egyből tudja, hogy kb a film második felére már lezabálódnak.
Na szóval, hála az őrült tudós néninek, cápáink nem csak bazi nagyok lesznek, hanem a génkísérleteknek hála, okosak is. Az hagyján, hogy olyan baromi okosak, hogy titokban tuti valami kvantummechanikai és húrelméleti egyenletek felállításán dolgoznak, de ráadásul olyan hiúak is, hogy nagyon nem csípik, ha kamerán bámulják őket, így gyorsan lezabálják azokat is a falról.
Hogy a probléma jobban eszkalálódjon, még egy bazi nagy vihar is úton van, hogy a cápák tuti kijussanak a karámjukból, és végre történjen már valami.
Szerencsétlen balfasz orvos meg, aki meg részt vesz a kísérletekben az őrült tudósnő segédjeként, egyből ráfarag, miután kezet nyújt annak a cápának, aminek éppen az agyát vizsgálják. Cápánk mivel udvarias jószág, el is fogadja a neki nyújtott kezet. Dokink ennek nem örül persze, mert vállból leszakad a karja, de hát ez van, minek volt olyan hülye, hogy egy cápával bratyizik.
Ekkor aztán végre kitör a sikoltozás, a leendő áldozatok elkezdenek rohangálni, cápánk meg vígan csámcsog és kérődzik a megszerzett zsákmányon. Hőseink szerencsére egyből ellátják a sérültet, hívnak is egy mentőhelikoptert, hogy elvigyék a félkarú rablót kórházba.
Cápáinknak azonban más terve van! Egy gyors röppálya számítást végeznek-hisz ne feledjük, einsteini IQ-t kaptak a dokinénitől-és egy roppant elegáns és laza mozdulattal nekihúzzák a helikoptert a labornak. Ennek hatására kb atombomba méretű robbanás történik. Ez azért jó, mert így egyből az egész labor megroggyanhat, és cápáink végre elszabadulva garázdálkodhatnak.
Na persze a szerencsétlen félkarú kálváriája ezzel még nem ér véget, mert cápánk gondol egyet, és így jó messziről nekilöki a csávót annak a panoráma ablaknak, ami mögött a leendő kaják nézelődnek. Mivel cápánk pontos röppályát számít ismét, valamint elemezte az üveg szakítószilárdságát, egyből be is törik a panoráma ablak. Hőseink így legalább már végre lehűlhetnek a betörő hideg víz miatt, hiszen a sok izgalomtól kissé kimelegedtek.
Egy gyors váltás, és végre kedvenc hősünket, a vicces feka kalandjait követhetjük nyomon. Mivel szerencsétlen balfasz srác nem látta az Alient, így nem tudja, hogy az ilyen szörnyes filmekben nem, túl kifizetődő a kedvenc állatkánk keresgélése holmi folyosókon. De erre alighanem hamar rádöbben, mikor is váratlan és sziporkázó forgatókönyves fordulattal egy cápába bukkan, amelyik éppen a folyosókon végez felderítést. Derék hősünk annyira megijed, hogy egyből a sütőbe bújuk el. Mivel cápánknak kifinomultabb ízlése van emberek terén, mint Hannibal Lecter bácsinak, így egyből beindítja a sütőt. Na de persze egy ilyen szimpatikus, vicces srác nem halhat meg, így aztán elmenekül a gázos helyzetből. A gettóban meg alighanem sokat kosarazott, mert egy mesteri öngyújtó dobással fel is gyújtja a jószágot, aki megette az ő gettóban szocializálódott káromkodó papagáját. Micsoda motiváció!
Hőseink közben óriási drámázások közepette vitatkoznak. Szerencsére a bölcs Windu mester is pont a szigeten van, csak itt még kicsit gyapjas, így egyből egy baromi nagy lelkesítő és elgondolkodtató szónoklatot vág le. Ez annyira tetszik a cápánknak is, hogy egyből meghívja, hogy beszéljék meg ezt a dolgot, így gyorsan magával viszi a víz alá. Szerencsére még azért a hősöknek sikerült a Zen bölcsességeket átadnia, így halála nem volt hiába.
Hőseink ennél a jelenetnél adják elő a legcsodálatosabb színészi alakításokat, a döbbenet, a rémület, ami kiül az arcukra komolyan mondom, majdnem magam is elbőgtem magam. Szerencsére az a kis lúzer hülye gyerek egyből elkezdi mantrázni, hogy "felfalta, megette, felfalta", hátha valakinek túl komoly és összetett a sztori, és nem bírta értelmezni az előbbi jelenetsort.
Újabb pár percnyi unalmas drámázás után hőseink végre nekiindulnak a felszínnek. A cápák persze egyértelmű, hogy végre elúszhatnának vígan zabálni, de nem, ők inkább a folyosókon kóricálnak és próbálják lezabálni a embereket. Na persze, valamiféle bosszú motiváció lehet ez a részükről. Biztos haragszanak, hogy rohadt okossá tette őket az őrült tudósnő.
Cápáink rendszeres időközönként szétzabálnak valakit. Persze előre meg lehet mondani, kiket, mivel ugye ez egy teljesen egyedi, nem kiszámítható filmecske. Mikor már a körmünket rágjuk le, mi lesz velük a rakétasilónak kinéző csőben, szerencsére befut a vicces néger, és megmenti őket.
Szerencsére innen már nincsen sok a filmből, így aztán lassan a végső nagy leszámoláshoz érkezünk. Hogy a férfiaknak is legyen benne egy kis izgalom, Shaffron néni csöcskosárra vetkőzik a kajütben, ahol egy bazi nagy kábelen levezeti a feszültséget bele a cápába.
Hőseink ezután már végre a felszínen kommandózhatnak, ahol azért vár rájuk még az a böszme nagy cápa. Mivel Shaffron néne vagy 20 diplomával rendelkezik, egyértelmű, hogy a legokosabb megoldást választva a vízbe ugrik, hogy lezabálhassa őt az a nagy cápa, aki visszaúszik miatta. Cápánk hálás, és hálából lezabálja Shaffron nénit.
Ekkor már csak a végső pusztulása van hátra, amit ugye egy jól fejlett robbanóanyag segít elő. ez köztudott, hogy az ilyen mindenféle nagy és genya jószágok gyengéje, legyen szó cápáról, óriás krokodilról, hatalmas ebihalról vagy bármi ilyen szörnyszülöttről.
Szerencsére a vadász és a vicces néger szakács nagy ölelkezésben és nevetésben egyesül. Én pedig örömködöm, hogy agyhalál nélkül sikerült túlélnem ezt a teljesen egyedi szörnyes baromságot.

1 komment


2011.04.21. 01:58 TrashFan

USA Ninja-avagy a zseniális nyitójelenet a hordozható trambulinnal

Azt hiszem ehhez a videóhoz sem kell sok kommentár. Lenyűgözően zseniális, milyen találékonyak ezek a ninják.

1 komment


2011.04.21. 01:53 TrashFan

Ninja USA-avagy a low budget Amerikai Ninja

Amikor az ember már úgy érzi, hogy ninja filmek ismeretében már végre elérte a top kategóriát, mindig bele lehet botlani valami nagyszerűbe, valami zseniálisba. Mindezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert bizony elbújva a szmötyi mélyén igen sok izgalmas ninja filmre bukkanhatunk a dicső '80-as évekből, ha kicsit keresgélünk.
Jelen recenzióm tárgya egy igazi '80-as évek minden ostoba akció-trash báját magán viselő zseniálisnak nem mondható, ám annál szarabb alkotás. Egy kicsit Amerikai Ninja érzésem van a filmmel kapcsolatban, persze annál is nagyobb celluloid takony ez.
Kérem szépen a ninják nagyon komoly és fontos részét képzik az emberiség misztikum iránti érdeklődését. Hát persze, hiszen ezek a nagyon titokzatos ninják mindenféle izgalmas és érdekes dolgot tudnak művelni, amiből szerencsére ebben a filmben egy jó adagot meg is mutatnak.
Szóval a film egy ilyen nagyon komoly in medias res kezdéssel máris az akció közepébe repít minket. Jön egy ilyen nagyon komoly ninja csávó, hogy a többi kis galád ninját leverje. Hogy pontosan miért, az baromira nem derül ki, de hát nem is ez a lényeg. Mert ninjánk előtt egy nagyon komoly akadály van, a fal. Persze egy ilyen jól képzett trükkös csávónak ez nem okozhat gondot, és ninjánk a zsebéből gyorsan előkap egy ilyen nagyon jól fejlett hordozható trambulint, aminek a segítségével már bent is van az erődbe. Na persze az erődöt egy ninja hadsereg őrzi. itt egyből sok okosságot megtudunk a ninjákról. Először is azt, hogy ezek a jószágok csak ilyen mindenféle talajgyakorlatokat bemutatva közlekednek csak, amivel valószínűleg aranyat lehetne nyerni az olimpián.
Főhősünket egy kisebb kompánia ninja veszi körül, de sebaj, felugrik a fára, legallyazza a növényt gyönyörű kertészeti bemutatót tartva, hogy szép formás legyen, és közben mellékesen levágja az ellenfeleket is. Itt aztán nagyon komoly kardozós jelenetek jönnek. Ezután hirtelen váltás, és máris egy motorcsónakos üldözésen veszünk részt, ahol egyből az évszázad haldoklási jelenetét láthatjuk. Erről nem írok, látni kell kategória.
Végre főcím és kezdődik a film. Egyből megismerjük a fő gonosz csávót. Ő egy ilyen nagyon komoly rágcsáló arccal rendelkezik, van neki divatos szakálla is, ráadásul gonosz narkotikumokkal mérgezi a békés választópolgárokat. De persze szerintem nem ebből van a vagyona, mert egy ilyen zseniális flasbackben megtudjuk, hogy a másik két főszereplőt gyerekkorukban ő mentette meg Vietnamban vagy 25 éve. A srácok közben felnőttek, de galád főszereplőnk nem öregedett, úgyhogy alighanem valami nagyon titkos fiatalító szerből van a vagyona. Ahogy az már lenni szokott, ezek a narkóbárók mindig ninja hadsereget tartanak, mert az olyan hátborzongatóan misztikus. Ez azért is jó, mert így egyből az egyik legtutibb jelenethez érünk, ami az ilyen filmekből kihagyhatatlan. A bemutató.
Igen, a fő gonosz csávó, a néger haverja, meg az a napszemüveges mangalica bandafőnök ilyen a világ minden tájáról idelátogató narkotikumos bandafőnököknek bemutatja, mit tudnak a ninják. Ez kulcs jelenet minden ilyen filmben. Itt a bemutató lényege, hogy az egyik ninjának le kell másznia a szakadékba de kötél nélkül. Ninjánknak erre egyetlen megoldása van. Beveti az egyik halálos ninja technikát, amit még a legnagyobb ninja mágusok is 6 évig tanulnak, de használni ők sem merik. Annyira komoly és brutális technika ez. A ninja rászalad a függőhídra és a mélybe veti magát. Lent van. Kötél nélkül. Hiába, ilyen komoly technikája csak egy ninjának lehet. A rágcsáló meg a mangalica persze ámuldoznak, hogy ez csodálatos, fantasztikus.
Végre megismerjük a főhősöket is, a két megmentett gyerkőcöt. Az egyikükből rendőr lett, aki most érkezik ide, hogy a rágcsálóarcú ellen nyomozzon. Mivel ő jól nevelt, törvénytisztelő rendőr, egyből pofán veri a rendőrség ajtajánál strázsáló egyenruhást, mert az meg merte kérdezni, kit keres. Most érkezett a srác a városba, de máris az irodájába kéreti az aktákat. Biztos valami ninja technika ez is.
A másik srácról kb annyit tudunk meg, hogy most házasodik, de alighanem munkanélküli. De ez nem igaz, szerintem a gyapjúbizniszben érdekelt. Mert az esküvő utáni szépen cizellált jelenetben láthatjuk a lábát, amin olyan komoly bunda van,. hogy arra még egy jól fejlett racka juh is csak irigységgel vegye elismeréssel bólinthatna. A csajának ráadásul a ruhájába csempésznek a rágcsálóról ilyen nagyon komoly terhelő fényképeket. Ezért aztán a csajt, aki rohadt idegesítő, elrabolják.
Beindul a brainstorming, amit nevezhetünk nyomozásnak is. Persze igazából túl nagy nyomozást nem kell levezetni, egyértelmű, ki a hunyó. Az ifjú férj elmegy az apóshoz, hogy tanácsot kérjen, de az nem ad neki, pedig lehetne. Pl: "Ideje lenne, hogy elmenj fodrászhoz". De az öreg nagyon bölcs, így csak leszidja a csávót, aki persze szent bosszút ígér.
A srácot találkára hívja a rágcsáló néger főasszisztense, hogy kicseréljék a filmeket az asszonyra. Na persze a balfaszt átverik, és egyből nagy bunyó kerekedik. Kiderül, a néger is mestere a kimondhatatlan nevű harcművészeteknek. Szerencsére megérkezik egy autónyi rendőr, mire a gonoszok kereket oldanak egy autóval. Erre a rendőrök -mivel elvégezték a rendőrtisztit és persze diplomások is- annyira begazolnak, hogy megállnak az autóval, kiszállnak, és futva kezdik el üldözni a gonoszok autóját. Végül is teljesen logikus.
Na a néger annyira begazol, hogy csinálnak egy ilyen erotikus home videót starring az elrabolt csaj. Na ezen a két főhős úgy begazol, hogy elindulnak rendet tenni, ahogyan Pistánk is szokott.
Újabb visszapillantásokból megtudjuk, hogy a racka juh imitátor ifjú férj annak idején elvégzett egy nagyon komoly ilyen ninja tesco gazdaságos tanfolyamot. Tudod, görögdinnyéket szabdalt, meg ilyen nagyon nehezen eltalálható szalmabábukra vadászott. Illetve nem is, amikor rátámadnak a ninják kiképzés közben, még emberek, de mikor ő leszúrja őket, kiderül, csak szalmabábuk. És még a ninják nem mágusok. Gandalf is csak tanulhatna tőlük. Na miután megtanulta hogyan kell a dinnyéket léveszteség nélkül szétvágni, okleveles ninja lett.
Most felveszi a cuccait, és elindul ninjáskodni. Persze, mint minden ninja, ő is tud láthatatlanná válni, meg füstfelhő mögött pillanatok alatt utcai hacukából fekete ninja pizsamába átöltözni. No persze mestere a talajgyakorlatoknak, még a budira is így megy ki alighanem. Ráadásul egy jól fejlett minigun is csak csodálkozva nézné azt a tűzgyorsaságot, ahogyan hajigálja a dobócsillagokat. Kb 1 másodperc alatt 6 embert terít le.
Szóval megindul, és levág mindenkit, aki az útjába esik. Felmegy a pagoda tetejére is, ahonnan egy kb 20 méteres kötélen ereszkedik le. Hogy ezt addig hol tárolta, azt nem tudom. Szerencsére jön a haverja is, aki nem ninja, ellenben a műanyagból készült gépkarabélyt mesteri módon tudja a kamera előtt rángatni. Így aztán a rackajuh meg a rángatós ledarálják az ellent. Persze az első miniboss a rágcsáló haverja, a mangalica. Kiderül, hogy ez is ilyen titkos ninja, mert bár egy jól fejlett sertés testalkatával rendelkezik, komolyan nyomja a bunyót. De aztán elég hamar elkezd fájni a gyomra, lévén beleáll egy kard, és ez megviseli.
Jön a fő bunyó kérem szépen. Azt már ugye mondanom sem kell, hogy a rágcsáló csávó is képzett ninja. Nagyon kemény bunyóban van részünk, amit a rendező úr szépérzékének köszönhetően egy ilyen nagyon szép vízeséses tavacskában csodálhatunk meg. Mondjuk nem tudom milyen vegyszer folyhat a vízesésben, alighanem valamilyen alien sav, mert mikor leugranak a tóba, eltűnik a pizsama a rágcsálóról is meg a racka imitátorról is. Na szóval, kicsit balettoznak nekünk, aztán a rágcsáló meghal.
ezzel vége is a filmnek. Semmi ölelkezés, csak a szépen cizellált záró képsor, ahogy a vízesés felé úszik a hulla. Semmi végső nagy zen bölcsesség, naplemente, csak egy THE END felirat. Zseniális, korszakalkotó lezárása egy korszakalkotó szuper mozinak.

1 komment


2011.04.08. 19:13 TrashFan

Született Pusztító-avagy Pista rendet tesz Romániában

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fos filmek rajongói számára egy-egy Pista mű megjelenése piros betűs ünnep, maga a kánaán, a mennyei manna. Hiszen Pista újkori filmjeiben minden meg van, amit egy fos film rajongó elvárhat. Ostoba, hülye sztori, agyament karakterek és párbeszédek, szar akciók, na és persze maga Pista, aki színészi kvalitásaival sikeresen múlja alul a jól fejlett Sztálin bronzszobrot. Szóval Pistától azért elvárunk ezt-azt, lássuk hát, megfelelt e a magas szintű elvárásoknak.
Pistánk miután az Államokba már laposra vert minden rossz fiút, felszámolta a komplett maffiát, meg már ilyen vidéket élő kétlábú mangalica redneckeket is, úgy dönt, ideje a világ más tájain is rendet tenni. Így aztán az utóbbi évekbe áttelepült Romániába, hogy az ilyen mindenféle ...escu nevű egyénekkel kokettál. Ezúttal Pistánk egy nagyon komoly nemzetközi kábszer ellenes brigádot kommandíroz Bukarestben. Merthogy az amcsik rájöttek, a terroristákat a narkotikumos pénzekből finanszírozzák. Mivel köztudott, hogy még véletlenül sem Miammar meg Afganisztán és hasonló helyek a drog fő forrásai, Pistának a szomszédainknál kell nyomoznia.
Már a kezdet kezdetén megtudjuk ismét az örök igazságot, miszerint is Pistávbal kapcsolatban állni nem életbiztosítás. Komolyan mondom ennyire szerencsétlen faszi nincsen még egy. Minden filmjében valakijét megölik, elhurcolják, lekaszabolják. Szerintem valahol van egy nagyon komoly titkos szervezet, akik direkte módon Pista szeretteire vadásznak. Egy nagy monológban ugyan is egyből megtudjuk, hogy itt éppen a társa halt meg. Szerencsére egyből kapunk egy hatalmas Zen bölcseletet is tőle ("Mindenkiben lakozik sötétség"), amire már nagyon nagy szüksége volt a hormonháztartásomnak. Ezt a bölcsességet halva egyből úgy éreztem, mintha 3 hetes wellnessen esett volna át az agyam.
Hamar meg is ismerjük azokat, akiknek az a feladata, hogy majd Pista szarrá verje őket. egy ilyen nagyon komoly galeri, akik azzal szórakoznak, hogy betörnek házakba, kirabolják, és az ott lakó csajszit megerőszakolják. Ezt azért művelik, mert van egy ilyen nagyon komoly Don Corleone imitátor gengszter csávó, akinek tartoznak. Ez a Corleone imitátor ráadásul valami titkos Lékó Péter lehet, mert állandóan sakkozik a parkban, és úgy árulja a cuccost. Na ja, a gengszeterfőnök személyesen árulja a 2 milligrammos kiszerelésű anyagot, hátha lebukik.
Pista a legutóbbi ilyen erőszakolós rablás után magára ölti a jól ismert mosatlan műbőr kabátját, és komoly nyomozásba kezd.
Mivel Pistánk sok Poirot-ot nézett, egyből levágja, kit kell kihallatni. A csóka el is mondja, hogy van ez a Corleone pózer sakkmester faszi, aki ismeri Costelt, ezt a kalácsképű faszit, aki az erőszakoló. Így aztán Pistánk megfigyeli a sakkmestert. Na persze mondanom sem kell, kb 2 másodperc alatt kiszúrják őket, ami azért jó, mert így Pista bemutatót tarthat. Amíg a balfasz haverja egy csávót páhol el, addig Pista lever 3 másikat. Persze csak azért ennyit, mert nincsenek többen, amúgy kb 2 tucat sem kottyanna meg neki.
Pista gyorsan lekapcsolja a sakkmestert, biztosan azért, mert szeretne egy partit lenyomni vele, merthogy bizonyítéka az semmi nincsen ellene. Hacsak nem az, hogy szerzői jogokat sért a Corleone lemásolással. Na szóval szabadon is engedik. A csávó komoly összetűzésbe kerül a kalácsképűvel. Annyira izzik köztük a harag, hogy egy kovács simán tudna mellettük dolgozni.
Mindeközben Pista újabb Zen bölcsességeket mond, hogy a feng-shuink egyenletesebb legyen. A nőjét is elviszi étteremben, és itt megtörténik az, ami kérem filmtörténeti esemény! Pista mosolyog! Ide nekem a bökőt, hogy ezért Életműdíjat és Oscart is le fog akasztani! Na persze azért ez a nagy esemény sem akadályozza meg, hogy azt a két öngyilkosjelöltet lepofozza, aki be mert szólni neki. Hihetetlen, hogy még vannak élőlények, akik neki mernek menni Pistának.
Mindeközben a kalácsképű meg a sakkmester nagyon összeszólalkoznak, így a kalácsképű elmegy a Donhoz hogy végezzen a feleségével. Itt nagyon komoly lövöldözős jeleneteket láthatunk, aminek a végén lelövik a nőcit. A Don ezen annyira berág, hogy elmegy Pistához, hogy végezzenek a kalácsképűvel közösen.
Pistáról tudjuk, hogy az elvek embere, így szó nélkül elfogadja egy gyilkos kábítószeres bandafőnök segítségét, és elindulnak bosszút állni. Hatalmas nyomozás révén rá is találnak a kalácsképűre, aki az embereivel egy ilyen nagyon komoly erődítési munkálatok után bevackolják magukat egy bárba. A balfaszok Persze nem tudják, Pista az ellenség, és ő leszar mindent, hiszen a Csí erőkkel ha kell falakat tud rombolni.
Szóval a csávó menekülni kezd, de azért előtte még Pista új társa is meghal. Hiába, Pista valóban egy született pusztító, ahogy a magyar cím mondja. ráadásul a balfasz 1 napja tudta meg, hogy pulyája lesz, ami mellékszereplőkén kifejezetten hátrányos helyzet, jó eséllyel okoz halált, mint ahogy most is láthattuk.
Szóval a Don és Pista nekiállnak üldözni a kalácsképűt meg az emberét. Nem akarom hosszan húzni a dolgokat, mert nem hiszem, hogy van olyan ember, aki azt gondolná, hogy bárki is el tud menekülni Pista haragja elől. Szóval levadásszák a gonoszokat.
Az utolsó jelenet pedig maga a varázslat, mert Pista felkeresi a sakkmestert a parkban, és gyakorlatilag szerelmet vallanak egymásnak. Éppen, hogy nem bőgtem el magamat ezen az érzelmes és nagyon szépen komponált jeleneten. de mivel sajnos nincsen itthon vödör, így a könnyeimet visszatartottam.
Mit lehetne még mondani? Pista hozta a szokásos formáját, ami bár a béka segge alatt van, azért még kurva szar. Szóval Pista, mi a szent szar volt ez már megint?

1 komment


2011.04.07. 20:31 TrashFan

A Szfinx bosszúja-avagy amire már jelzőt sem találok

Azt a jó szagú telibe vert akármit...Basszus, sok szar filmet nézek ez kétségtelen, de ez a celluloid hulladék a nagy részét kenterbe veri. Komolyan mondom a hajam kihullott ettől a filmtől, pedig nekem aztán van már némi nemű tapasztalatom az idióta filmek terén.
Az még hagyján, hogy az egész sztori egy akkora értelmetlen katyvasz, hogy néha nem sikerült lekövetnem az eseményeket, de basszus, legalább nevetségesen szórakoztató lett volna. De nem, még ezt sem sikerült összehoznia Mandeluk rendező úrnak. Igaz, amilyen filmeket eddig kipottyantott magából, az lett volna a meglepő, ha nézhető filmet alkot. No de elég is a sok bevezető szócséplésből, vizsgáljuk meg alaposan, hogy derék szfinxünk miket rosszalkodik és miért. Már ha rájövünk.
Szóval éppen Egyiptomban vagyunk, ahol egy ilyen nagyon komoly öreg tudós bácsi éppen egy ilyen kagylón lévő egyiptomi írásokat tanulmányoz, miszerint ha ezt a kagylót használjuk, akkor bejuthatunk a Tudás Csarnokába. Na persze, ha az ilyen könnyű lenne! Mert hát a csarnokot egy ilyen nagyon komoly szfinx őrzi. Így aztán mikor a tudós meg a Lara Croft imitátor csajszi kinyitják a kamrát, bajok vannak! A csajt egyébként Dina Meyer alakítja, aki úgy tűnik túlélte az isten tudja milyen bolygón azt, hogy egy jól fejlett rovar keresztüldöfte. Nem rossz bőr, színésznőnek persze hulladék, de hát ugye kellett egy nagy húzónév is a filmbe.
Na szóval előmászik a szfinx ilyen nagyon komoly dimenziókapun vagy mi a rákon keresztül, és egyből betámadja az őrült tudóst meg a mi kis Dinánkat. Persze Dina nagyon komoly Rambo meg Lara kiképzésen esett át, így egyből a legtutibb mesterfogást veti be, azaz elrángatja a professzort. Azaz menekülőre veszi a figurát. Persze a prof tudja, hogy a szfinx ellen semmi esély, és ettől úgy megrémül, hogy a jószág elé veti magát, hogy Dinánk menekülni tudjon. Meg is teszi.
A jószág amúgy ilyen denevér fejű, cápa fogú, denevér szárnyú szőrös izé, ami amellett, hogy kurva szarul néz ki, még roppant nevetséges is. De legalább át tud alakulni ember alakban. ilyenkor egy ilyen nagydarab mameluk lesz belőle, izmos karokkal, hű de gonosz nézéssel meg szintén cápafogakkal. ez az alakja ha lehet még nevetségesebb, mint a bőregér kinézet.
Na szóval Dina megmenekül, és elmegy az agybeteg tudós agybeteg fiához. Merthogy az ilyen nagyon komoly régész, aki saját bevallása szerint 4 holt nyelven ír, olvas de talán még programoz is. Persze fullosan lúzer, mondanom sem kell. Van egy kislánya is, de róla majd később.
Dina elmondja, hogy apuka meghalt, és baj van, mert ez a kagyló ilyen szfinxet eregetett magából, nem pedig igazgyöngyöt. Főszereplőnk nem akar menni, de a mameluk hirtelen támadt megérkezése miatt átgondolja a dolgot. Kocsiba vágják magukat, és menekülnek. Út közben alighanem beugranak az "Indiana Jones pózerek szakboltja" elnevezésű boltocskába, ahol a csávó leakaszt egy ilyen "designed by I.J." kalapot, meg egy ehhez passzoló ilyen oldaltáskát.
A szfinx a nyomukban van persze, és hőseink egy ilyen kurva nagy csőbe hajtanak be. A szfinx is bemenne, de az Atlantiszból származó erőkapu ezt nem engedi. Na, nem kell értetlenkedni, ez így van, ahogy mondom. A cső elvezet egy ilyen szupertitkos régészeti szakszervizhez, akik annyira titkosak, hogy sem a kormány, sem az elnök bácsi, de talán még Vujity Tvrtko és Frei Tamás sem tud róluk. A szervezetet úgy hívják, hogy A Torony. Hű, nagyon misztikus.
Ezek ilyen nagyon komoly titkos régészeti brigád, akikről senki sem tud, de azért, ha a vezetőjük felhívja az elnök bácsit, az egyből tudja, kik ők. És persze egyből haptákba is vágja magát a főnöknek. A főnök egy ilyen kopasz, rágcsálóarcú fickó. Kb 3 másodpercbe telik, mire rájövünk, hogy ő szabotál itt mindent. Mert kiderül, a kagylón lévő szöveget megmanipulálták. Ejnye-bejnye. Vajon ki tehette?
Most aztán beindul a nyomozás, a kagylón lévő írásokat tanulmányozzák, és az a lényeg, el kell menni Görögbe. Itt egy ilyen nagyon komoly dimenziókapun kell átmenni, és valami baszott nagy kék kristályokat összeszedni, hogy a nagy Ankh bigyót megszerezzék, hogy a szfinxet leamortizálják és mellesleg bejussanak a Tudás Kamrájába. ráadásul minderre van 2 napjuk, mert ha nem, jön a vírus, ami elől még az Ebola is sikítva menekül. Világos nem? Szóval bemennek a kamrába, hol ilyen nagyon komoly állványon ott van a kristály. Dinánk lő egyet, de a golyó gellert kap, de a főszereplő lánya kiszámítja, hányszor és hova fog pattanni. Mindezt fejben.
Ezután elmennek Alexandriába, ahol kiderül, hogy az Indy pózernek ilyen nagyon komoly beépített zoomos szeme van, mert megállapítja, hogy a hajdani világítótorony köveit is beleépítették az erőd falaiba, mert azok látszanak, hogy nagyobbak. mindezt 10km-ről.
A második kristályért Irakba mennek, ahol persze nem könnyű az élet. A rágcsáló arcú egyből hívja az elnök elvtársat, hogy intézzen valamit. Így aztán egy komplett hadsereg várja már őket, mire odamennek. Be is jutnak a dimenziókapun, de itt ilyen trükkös a megszerzés. Merthogy egy ilyen komoly akváriummá alakul át a kristály környezete, és Dina bent ragad. De sebaj, mert a főhős kislánya ilyen nagyon komoly hidrodinamikai számításokat végez fejben, és pontosan megmondja, mikor kell az akváriumot kilőni.
Menet közben a szfinx persze így kb 3 percenként random szerűen lemészárol teljesen jelentéktelen statisztákat, de a helyi tábornok elvtárs ezen annyira beizgul, hogy légicsapást rendel el a jószág ellen. Persze az pont leszarja, mert a szőre természetesen a legdurvább kevlárból van.
Hőseink a következő kristályért mennek, ami ott van, ahonnan annó a szfinx előbújt, azaz irány Egyiptom. Teszem hozzá, a repülő, amivel mennek 5 machra képes. Khm. Na mindegy. Az egyiptomi kristály nagyon trükkös ám, mert azt olyan rafkósan oldották meg, hogy csak meztelenül lehet megszerezni. de mielőtt felcsillannának a szemek elárulom, hogy nem a kis Dinánk vetkőzik, hanem az agyalágyult Indy pózer. Miután megvan a kavics, a rágcsáló arcú felfedi az igazi énjét, miszerint nem csak külsőleg hasonult egy patkánnyal, hanem belsőleg is. elveszi azt az ankh bigyót, és elmenekül. Persze a szfinx utána megy, és egy nagyon szépen cizellált harcjelenet következik, ahol a rágcsálót szétkapja a jószág.
Indy pózer haverunk felkapja az ankhot, és mivel kurva nagy tudós rájön, nem a jószágba kell döfni, hanem magába. Így aztán hason szúrja magát, hősiesen agonizál pár percet, miközben a szfinx meghal, és a világ is megmenekül. Viszont bekerül a főhős a Tudás Kamrájába vagy mibe, ahol a már halott apuci elmondja, hogy fiam kurva nagy hős vagy, mert végeztél a jószággal, így vagy itt maradsz, és mindent megtudsz amit valaha tudtak,. tudnak és tudni fognak, vagy visszamész Dinához, és egy jót kettyintetek. Nem árulok el nagy titkot, melyiket választja. Már csak azért sem, mert ha nem a második lehetőséget választaná, akkor elmaradna a trash filmek kimaradhatatlan végső kelléke.
Így aztán a nagy végső ölelkezés megtörténik, megható jelenetben láthatjuk, ahogy a kislány elfogadja Dinát apukája új párjának. Komolyan olyan szép jelenet, hogy órákig könnyeztem. De az is lehet, hogy a film okozta sokk miatt csorogtak a könnyeim. Mindenesetre zseniális film.

Szólj hozzá! · 1 trackback


2011.04.06. 08:47 TrashFan

Cápatámadás Malibuban-avagy a cunambia oltott cápás zabálás

Hű bazzeg...Nem nagyon jellemző rám, hogy egyből egy film megtekintése után már meg is írom a recenziót, de itt nem tudok eltekinteni ettől. SyFy kábeltelevíziós társaság híres arról, hogy előszeretettel vetíti Asylumos barátaink műveit, de amellett saját produkciókat is készít. No ez a cápás baromság saját produkció, és ez az elkészült mű zsenialitásán meg is látszik.
A film egyből ilyen nagyon komoly in medias res kezdéssel indít. egyből a víz alatt vagyunk, ahol ilyen nagyon komoly bugyborékolások történnek, ami a hatalmas földrengést volt hivatott jelképezni. Mint tudományos berkekben köztudott, a földrengések fő hatása nem az, hogy romba dőlnek épületek, meg károkat okoznak, hanem ilyen mindenfajta nagyon komoly jószágok kerülnek elő a hatásukra, amik aztán baszott éhesek. Meg is értem, hiszen jelen esetben ilyen orrszarvúval keresztezett baszott nagy cápák kerülnek elő, akik eddig a sziklák mélyén éltek évmillióig, így aztán friss húsra éhesek. Hogy addig mit ettek? Nem tudom, biztosan valamiféle nagyon komoly emésztőrendszerük lehet, vagy talán rendelkeznek ilyen chipsautomatákkal odalent.
Na mindegy, miközben halaink előúsznak ideje megismerni a felzabálandó hősöket. Egyből itt van az NDK úszónő kinézetű csajszi, aki két pasi közt őrlődik, de később jó eséllyel teszi majd ugyan ezt a cápák fogai közt. Mindenesetre olyan széles háta van, hogy ha keresztbe egy hálót teszünk rá, simán lehetne pingpong asztalnak használni. Aztán itt van az ex szerelme, aki ilyen kő kemény tengerészgyalogos volt. Ja látszik is rajta, nagyon macsó gyerek. Aztán van az idióta szőke picsa, aki jól néz ki, de mellbőségével fordítottan arányos az agykapacitása, és ráadásul idegesítőbb, mint a fejed körül keringő légy. Rutinos ttrashfanok már vágják, mi lesz a sorsa....vagy mégsem? Aztán van egy vörös hajú bige is, aki szerencsére pont egyből fel tudja ismerni a cápákat, hogy ezek ilyen kihalt jószágok, és egyből levágja, hogy komolyabb radarrendszer van az úszójukban, mint a komplett NATO-nak. Ja és persze itt van a vőlegénye is, egy ilyen idióta hapsi.
Na a lényeg, hogy cápáink igen komoly vérengzésbe kezdenek az óceánon, ilyen nagyon komoly vörös festék locsolásos megoldással. Szóval miközben cápáink serénykednek, újabb földrengés van, ami elhozza nekünk a cunamit és ezzel az igazi elmebajt a filmbe. Mert aze gy dolog, hogy orrszarvú cápák garázdálkodnak, de ami most jön...
30 méteres szökőár közelít a partok felé így hőseink, akik a Baywatch szereplőválogatásáról maradhattak le, lezárják a partot és kiterelnek mindenkit. Hogy ők miért nem menekülnek, azt nem tudom, alighanem az lehet az oka, hogy érzik, ők most a főhősök. Miután észreveszik, hogy jön a víz, gyorsan elbarikádozzák magukat egy ilyen nagyon komoly fából épült bungalóban. Persze az árhullám nem söpri ám el az épületet. Kb 10 litykó víz befolyik, azt ennyi. Szóval valami nagy turpisság lehet a dologban....biztosan valami UFO technológiával épült a helyi Baywatch kirendeltség.
Mindenesetre ez a 10 liter víz is elég, hogy a vörös bringa krapekja majdnem megfulladjon benne. Pedig kb a bokájáig ért a víz. Na mindegy. ráadásul a szőke bige lába megsérül, és egyből levágja a hisztit, hogy emiatt többet nem vehet fel bikinit. Hát igen, komoly gondok. De megérkeznek a cápák is, és ostrom alá veszik a bungalót. A helyi Dobó kapitány vezérletével, aki az ex tengerészgyalogos, nagy erőkkel verik vissza őket. Na persze közben azért az aljas cápák alulról indítanak rohamot, és a vörös bringát elkapják. Meg is értem, mert a csaj arról győzködi a többieket, hogy élve kéne elkapni egy jószágot, mert olyan kis cukorfalatok. De a cápáknak nem tetszik, hogy mutogatni akarják őket, ezért a hiúságukon esett sérelmeiket úgy hozzák a csaj tudtára, hogy jól lezabálják. A szerencsétlen balfasz.
Közben látjuk a cunami iszonyatos pusztítását, amelyik képes volt egy STOP táblát kidönteni. Másra nem nagyon, mert ez a legkomolyabb pusztítás amit látunk. Iszonyatos képek ezek, a torkom is elszorult a hatalmas pusztulást látva. Megrázó.
Mindenesetre a közeli építkezésen rekedt 4 ember kitalálja, hogy elmennek a bungalóhoz. Úgy látszik ez valami nagyon komoly Zen központ lehet, vagy a Ley vonalak egy csomópontja. Na de nincs csónak. Erre az itteni bögyös, ám ennek megfelelően hülye csajszi kitalálja a megoldást. Tudja, hogy cápák vannak, de sebaj, beugrik a vízbe, hogy keres csónakot. Az nem baj, hogy kb 10 km-re minden irányban elé lehet látni, és egy darab csónak sincsen, ő elindul. Mondanom sem kel, hogy nagyjából úgy 10 métert jut, és a cápák lezabálják. Az idióta nő mellé idióta pasi dukál, így aztán ott marad a mólón, hogy egy kiugró cápa őt is jól lezabálhassa.
A slussz poén az egészben, hogy a másik két építési túlélő lesétálnak a mólóhoz, amit ez a jó szívű cunami megkímélt, és egyből találnak is csónakot, és elindulnak a Zen központ felé.
Itt közben folyik az ostrom, de jól tartják magukat a várvédők. Szerencsére meg is érkezik a csónak, így aztán elhagyhatják a bungalót. Messzire persze nem jutnak, nincsen elég kraft a motorban.
Magyarán visszajutnak az építkezéshez, ahol nagy dolgok történnek. Szegény NDK úszónő meg a kis ex pasija-akivel mondanom sem kell, az átélt veszély hatására újra összejön, igazi nem várt fordulattal-már nem tudnak bejutni a cápák miatt. Mivel a film készítői alighanem sokat játszottak a DOOM című játékkal, kitalálták, hogy mekkora komolyság lenne lehentelni egy cápát láncfűrésszel. Cápánk megrohamozza a csávót, az meg egy elektromos láncfűrésszel lezúzza a jószágot. Még szerencse, hogy nem lett zárlatos a víz alatt.
de közben odabent is zajlanak az események! Mert az egyik galád jószág a kb 80 centis vízben vígan úszkál a folyosón. Hát igen, az nem baj, hogy a cápa lehet vagy 2 méter magas meg vagy 8 méter hosszú, lazán dagonyázik a pici vízben. De rábaszik, mert lenyel egy dinamitot tartalmazó táskát, amit az egyik ravasz építész dob oda neki. Azt mondjuk megkérdezném, hogy mi a frásztól robbant fel, de ne is foglalkozzunk ilyen részletkérdésekkel.
Na mikor végre összegyűl az összes hérosz, megérkezik a főcápa is. ez még nagyobb, mint a többi, de ugyan úgy úszkál a pocsolyában, mint a többiek. Hőseink nem restek, csapdát állítanak neki, és láncfűrésszel meg csákányokkal lehentelik. Hogy a végére is maradjon bőségesen baromság, még láthatjuk, hogy a lehentelt cápa a 80 centis vízben kb 20 másodpercig merül le. Ez már komoly kérdéseket vetett fel bennem, de nem vagyok annyira komoly a relativitás elméletben, hogy erre magyarázatot tudjak adni. De talán még Einstein se tudna erre magyarázatot.
Mindenesetre mi örülhetünk a túlélők boldogságának, és annak az örömnek, amit a vége főcím okoz bennünk.

1 komment


2011.04.04. 22:24 TrashFan

Vaddisznó-avagy a sertések visszavágnak

Na hát ide is eljutottunk, hogy azt kell lássuk, ma már a disznók is veszélyt jelentenek az emberiségre. Na persze tudom én, hogy az emberiség pusztítja a környezetét, és az ellen a természet bizony fellázad, de azt azért sosem gondoltam volna, hogy az eddig békésen dagonyázó és röfögő sertések is feladják az eddigi békés életmódjukat, és nekiállnak balfasz amerikai hülye gyerekeket enni.
Hülye gyerek főhőseink ilyen nagyon komoly amerikai ifisták. Természetesen mivel ez a film szokás szerint teljesen egyedi, így a karakterek is azok. Van egy ilyen nagyon komoly srác, akinek a bajban is eszébe jut a 911-es szám. Aztán van itt ugye a bögyös bringa, aki meglepő módon-igen, ez egy nagyon jól fejlett újítás a többi trash szeméthez képest-nem sík hülye, még a saját nevét is le tudja írni. Aztán van itt a szokásos lúzer dagadt, torzonborz frizurájú gyerek, akit csak abból tudunk megkülönböztetni a sertésektől, hogy ő két lábon állva jár. Aztán itt vannak ezek a néger srácok akik biztosan valami nagyon komoly gettóból szabadultak, és már az oviban is egy pillangókés volt a jelük.
Na ez a komoly brigád vág neki az erdőnek, hogy egy ilyen nagyon komoly vadász és túlélő túrát tegyenek. Persze ezek igazi városi gyerekek, zöldet csak akkor láttak, mikor egy jól fejlett spanglit elszívva kitalálták ezt a hülye vadászós túrát. Mindenesetre a városból kiszabadulva végre egy kis friss levegőt szívhatnak, így aztán teljes az ö9röm.
Persze nagyon komoly baljós előjelek várják őket a vadonban. nem, nem valamiféle maják jósolta hiperszuper konstelláció, ami a világvégét hozza a tudtukra. Nem, annál sokkal komolyabb! Merthogy valaki az erdőben ilyen random szerűen elszórt táblákra meg kidőlt fákra felírta, "hogy négy lábon jár a halál". A jól fejlett IQ-val rendelkező gyerekeknek persze ez nem lesz gyanús, így tovább mennek.
A dolog súlya akkor villan át az agyukon-nem, még nem egy sertés agyara képében-mikor egy ilyen nagyon komolyan szétcincált húscafatokat találnak. Persze mivel ők ilyen nagyon komoly hozzáértők, egyből mintha valami NASA laborban lennének, elemezni kezdik a maradványokat. ebből megállapítják, ez egy emu volt, amit egy leopárd kapott szét. Ehem, hát persze. Nekem inkább úgy tűnt, mintha valami teszkóban vett darált hús lenne. Na persze amolyan teszkósan előre ízesített és színezett enyhén zöld.
Két lábon járó varacskos barátunk közben otthagyja a brigádot, mert a kutyusa elcsatangolt. Ekkor megérkeznek a röfik. Igen, a malacok nagyon vad rohamokat intéznek a kis városi ficsúrok ellen. Az egyik hülye gyereknek ki is kapják a térdkalácsát, a többiek azért kilőnek egy disznót. Ekkor megint kezdődik a NASA szintű tudományos elemzés egy kis boncolással egybekötve. Az egyik csávó, akinek kb annyi fogalma lehet a vaddisznókról, mint Király Lindának a Himnuszról, megállapítja, hogy ezek csak ilyen kölyök disznók. Hűha...akkor mekkora lehet a mami? Egyből vérnyomás csökkentőt kellett beszednem, úgy kalapált a szívem ennél a jelenetnél.
A kétlábú sertés közben a kutyát keresve rálel a vadon közepén egy ilyen jól fejlett mariska mezőre. ennek annyira megörül, hogy egyből megviszi a hírt a srácoknak, mint annó az a szerencsétlen, aki a Marathóni győzelemről hozta a hírt.
A srácok erre jobban beizgulnak, mint egy jól fejlett bulára, így egyből elindulnak a narkotikumért. Itt azonban összetűzésbe keverednek a helyi belterjes redneck családdal, így aztán a harmadik brigád is megérkezik a filmbe. ezek a redneckek ilyen nagyon kócos hajúak, fele annyi foguk sincsen, mint tetvük, ráadásul víz helyett is valami saját kotyvalékolású italt isznak, amihez képest legdurvább házi pálesz is csak ásványvíznek tűnik. Na ez a brigád nagyon megorrol a srácokra, mert a bunyóban az egyikük meghal. Bár a kurva nagy vadonban vagyunk, ők autóba ülnek, meg motorra, és beindul az üldözés. Ez a motoros fószer amúgy érdekes jószág. annyira büdös lehet, hogy saját magát sem bírja, mert egy ilyen nagyon komoly gázálarcban kezd motorozni. Persze ez a bűz ilyen nagyon komoly vegyi fegyver az ellenséggel szemben. Aztán persze az egyik néger majd jól le is henteli, biztos ő sem bírta a testszagát.
Na miután a vadászok szétszélednek, beindul az őrület. Néger harcosunk ugyan is miközben sétál az erdőben egy kis tavacskához ér, ahol kb 10 igen jól fejlett cickóval rendelkező lányka pancsol. Na ja, bennem is felmerült pár kérdés, de nem, a néger nincsen belőve, és asszem én sem, mikor néztem. Szóval fogadjuk el a tényt, hogy az amcsiknál már az erdőben is ilyen kis bögyös kommunák várják a kiéhezett kanokat. Néger barátunk a látványtól be is ájul.
Egy ilyen komoly faházban ébred fel, tudod, ahol van ilyen jól fejlett agancs a falon, meg ilyen nagyon hangulatos kandalló. A csajszik addigra már levetkőztették gatyára, de sajnos a párzás elmarad. Merthogy jön a csavar! Igen, ezek a lányok, meg az az elmebeteg nagydarab buflák fickó aki vezeti őket egy szektát alkotnak. egy vadkan imádó és emberáldozó szektát...Így ahogy mondom. A brigád emberáldozatot mutat be egy nagyon komoly vadkannak.
A jószág ilyen kisebb elefánt méretű, a szájában egy nagyon komoly alien fogsor van ültetve, van neki négy akkora agyara, hogy azzal egy M1Abrams harckocsit is fel tud nyársalni. ráadásul különleges képességekkel is rendelkezik, miszerint ilyen nagyon komoly hörgéseket tud kiadni a pofájából, meg nagyon komoly módon tudja az egyik szemét forgatni. A másikat nem, azt úgy nézem valami szürke hályog nőhette be.
A nagy darab gyógyegér ismét áldozatot akar bemutatni a sertésnek, de megzavarják a néger haverjai. A csaj meg az okos fiú. Így aztán egy nagyon komoly harc kerekedik ki, amiben a jószág csak a beépített giroszkópos szemét forgatja és hörög, de nem csinál semmit. Aztán nagy trükkel a néger srác az örült szektavezér ellen csábítja a malacot, így az vidám röfögések közepette felnyársalja. A disznónak ekkor átvillan az agyán valami. Ez a valami egy ilyen nagyon komoly machete szerű szerkezet. A jószágnak ez így már nagyon sok, és úgy dönt, inkább összeesik.
Kis barátaink szerencsésen megmenekülnek hát, de az, aki megnézi ezt a filmet, nem menekül. Mert a pszichiátriai kezelés garantált.

Szólj hozzá!


2011.04.01. 19:42 TrashFan

Kiborgtanárok-elfenekelés kiborg módra

Kedvenc jelenetem a remekműből. Igen kérem, így kell elfenekelni valakit. Igazi oktató videó:)

Szólj hozzá!


2011.04.01. 19:40 TrashFan

Kiborgtanárok-avagy az amcsi oktatási reform

Mark L. Lesterről köztudott, hogy a fószer igen kemény filmeket tud kifacsarni magából. Hiszen ha megnézzük milyen remekműveket szállított le, akkor egyből láthatjuk, hogy a fickó nagyon komoly dolgokra képes. Kommandóbázis 1-2, Pterodactyl, Jeti bosszúja, egyebek. Persze, volt neki a Kommandó is kezdő korában, de az csak valami hiba lehetett, mert az nézhető volt valami oknál kifolyólag, ami ugye a többi művére nem jellemző.
Itt van ez a Kiborgtanárok című remek. A címre pillantva egyből rájöhet a filmnéző, hogy itt alighanem egy Kubrick-i szintű zsenialitással megáldott filmet fogunk látni. Ha még a sztorit is alaposan elolvassuk, egyből égnek álla cerka és nedvesedik a bugyi. Üt a cucc, mint egy jól fejlett bézból csapat.
Amerikában nagyon nagy gáz van a fiatalokkal! Alighanem az USA felfedezte Viktorunk nagyszerű találmányát magának, a hamburgeradót, és ezen a helyi srácok annyira felmérgesedtek, hogy egyből csatatérré változtatják az iskolákat. Na persze az USA kormány ezt nem hagyhatja annyiba, és kiborg tanárokat küld, hogy megoldják a súlyos helyzetet. Merthogy ez kérem egy nagyon mély társadalmi kérdéseket feszegető filmdráma is egyben.
A film egyből egy ilyen nagyon komoly cuccal indít. Ülnek az öltönyös agytrösztök egy ilyen jól fejlett asztal körül, ahová bemasírozik három alak. Van itt kérem egy ilyen feka nőci, akinek a hajára 20 liter dauer van rányomva, aztán van egy ilyen nagyon jól öltözött öltönyös őszhajú, pipázó bácsika, meg egy ilyen jól fejlett izomzattal megtámogatott fickó, aki megfelelő lenne Seagal Pityu filmjeibe szétverendő ellenfélnek. No és persze itt a szokásos őrült tudós, akinek ilyen nagyon komoly albínó kinézete van. Mart az olyan nagyon misztikus. Az izmos csávó gyorsan szét is húzza a saját száját, és mi a dolgok mélyére hatolva már láthatjuk is, hogy nagyon komoly kábelek, meg műanyag szemek vannak a fickó fejében. Igen kérem, Lester mester elhozza nekünk a 100 dolláros terminátorokat. Az asztalt körülülő hidrokefárok meg hümmögnek és örömködnek, hogy aszondja "ez már igen, ez már döfi, hű, nagyon komoly, lenyűgöző".
Hamar megismerjük főszereplőnket, az ultra kemény macsó sittest, aki olyan komoly csávó, hogy még a predatorok is csókolommal köszönnének neki. Ő éppen most szabadult a sittről, ahonnan az első útja a suliba vezet. Mert természetesen a fiatalak a sulin kívül M16-osokkal rohangálnak, de azért az összes suliba jár. ja, biztosan attól félnek, kapnak egy igazolatlant.
Na aztán a suliban a kő kemény srácok egyből rájönnek, hogy kérem szépen az eddigi vidám életnek vége, mint a hippi korszaknak. De a kis pvc dzsekis kemény legények nem veszik tudomásul, de csak addig, amíg a kiborg tanárok meg nem büntetik őket. A kedvenc részem jön,a mikor az öreg pipázó tanárbácsi elkapja a két rosszaságot. Az egyiket a "padlóla lölki le", a másikat a térdére fekteti, és kő keményen elfenekeli. De nem ám úgy erotikusan, ahogyan vágynál mondjuk Kiszel Tündikétől, hanem izomból, kb másodpercenként 5-öt a seggre verve. Aztán lelöki a gyereket, felkapja a másikat, és jön újra a dádá.
Albínó tudósunk közben pedig ilyen nagyon komoly tudományos mondatokat hallgat, hogy " Fantasztikus a reakcióidő,0,27 század! Most mérlegeli a választásokat, emelkedik a testhőmérséklet hőmérséklet, fantasztikus!" Hát igen, fantasztikus. Totálisan felizgultam én is, miközben hallottam ezeket a nagyszerű dolgokat. Ősz hajú tanár bácsink az igazi fegyelmezés híve, így mikor az egyik srác késik, nem egy fekete pontot ad az ellenőrzőjébe, hanem egyből megöli. Hát igen, oktatási reformokat kis hazánkba is azonnal!
Cody gyerek így aztán hatalmas nyomozásba kezd, elmegy az igazgató bácsi stréber szende szűz lánykájával a tanárok lakásába. Mert, hogy ezek hárman együtt laknak. Itt aztán olyan komoly felfedezéseket tesznek, hogy a tanár bácsik és néni a hűtőben PB palackokat tárolnak, a szekrényekben meg ilyen nagyon komoly valami olajos flakonnak kinéző cuccokat. ez még nem is lesz gyanús a számukra, de a csaj abból levágja, hogy itt nincsen valami rendjén, hogy a kiborgtanárnőnek a melltartójához nem tartozik megfelelő bugyi. Áhá! Micsoda leleplező erejű jel ez kérem! Bár ezek szerint én is kiborg vagyok, mert az alsógatyámhoz nem tartozik megfelelő melltartó. Szóval kő keményen nyomoznak, és az ilyen fontos jelekből rájönnek, baj van.
A tanárok meg rájönnek, itt drasztikus módszerek kellenek. Így aztán Machiavellit lealázó intrikákba kezdenek, és összeugrasztják a helyi bandákat. Ennek eredménye, hogy egy nagyon komoly háborús jelenet kellős közepébe cseppenünk, amihez képest a keleti front semmiség volt. A tanárok közben mászkálnak a harcosok között, és így random szerűen percenként egyet elkapnak, és megölik. Tudod, a tanárok így néznek, és amikor a célkereszt pirosra vált, megjelenik a Target:Kill felirat, akkor mennek és ölnek.
Cody itt is levágja a turpisságot, és még időben taktikai visszavonulót fúj. Azaz menti a szaros bőrét haverjait otthagyva. Na de mivel a tanárok kedvence ő, elrabolják a nőjét, a suliban egy ilyen nagyon jól fejlett ketrecbe zárják a csajt, hogy odacsalják Codyt.
A terv beválik, és főhősünk miután elszívja a rivális bandával a békepipát, amit itt egy jól fejlett spangli jelképez, rohamra indulnak. A suli nem bevehetetlen, így aztán bejutnak, és végre lelepleződnek a tanárok. A néger csajnak a kezébe ilyen nagyon komoly lángszóró van beépítve, amit felhasználva szeretné Cody hátát meggrillezni. De nem jön neki össze. Az izmos pacáknak a karjába meg ilyen Katyusa van beépítve, és szorgosan lövi a rakétákat. Na persze mondanom sem kell, senkit nem talál el vele, hiszen végül is csak harci robot. A jól szituált kiborgnak meg ulyen nagyon komoly vasvilla van a karjába építve, hogy az udvaron könnyen tudja az avart összeszedni, de van neki egy ilyen nagyon komoly fúrója is beleépítve, ha esetleg valami kis otthoni barkácsolás kéne.
Cody persze nagyon rafinált és ilyen mindenféle nagy terveket talál ki, és nyer is persze. Az utolsó és legkeményebb ellenfél persze az izmos krapek, de neki sincsen esélye. Az ugyan nem árt neki, hogy busszal átmennek rajta, de a targonca a gyengéje, azt nem bírja. Persze az egy jól fejlett kérdés, hogy ugyan mi a szart keres egy iskolába egy villás targonca, de hát ne akarjunk már logikát keresni az ilyen filmekben. Mindenesetre ebben a szépen cizellált jelenetben megtekinthetjük, hogyan kell 100 dollárból terminátort alkotni. Az izmos csávó kiborg a halála előtt még persze azt az idióta albínó tudóst is megöli, amikor valami átszalad a gyomrán. egy ököl.
A végén persze mindenki meghal, de Cody és a csaja túlélik a borzalmakat, és tudnak egy jót ölelkezni. Én éppen, hogy túléltem agyilag.

Szólj hozzá!


2011.03.29. 21:07 TrashFan

2012 Szupernóva-avagy a világvége Asylum módra

Valahogy az eddigi munkásságomból hiányoztak a katasztrófafilmek, inkább a szörnyes és az akció hülyeségekről szoktam írni. pedig hát ugye a katasztrófafilmek is igen komoly tárházát jelentik a baromságoknak. Hihetetlenül ostoba párbeszédeket képesek ezekbe a filmekbe oltani.
Ráadásul komolyan kezdem a gatyámat összepiszkítani, hiszen közeledik 2012 és egyre több dokumentumfilm kerül elő erről a jeles évről. Még jó, mert a kormányok nem árulják el nekünk a rémisztő igazságokat!
Szerencsére Asylumos barátainkat nem köti a titoktartási fogadalom, meg ilyen mindenféle nagyon komoly véreskük, így aztán ők bemutatják nekünk az igazságot. Miszerint is egy szupernóva közelít felénk.
Na persze akiknek van némi fogalma a csillagászathoz, már itt felvonják a szemöldöküket, de erről majd később. Szóval adott a nagyon komoly, és sosem látott konfliktus helyzet, miszerint is kis bolygónk is véget ér, mint a '60-as évek végén a gombafrizura, hacsak....hacsak a seggükön tojáshéjat viselő nagyszerű tudósbácsik és nénik ezt meg nem akadályozzák.
Főhősünk-zseniálisan elnevezve, hogy egyből tudjuk, ő ilyen nagyon komoly tudós-Kelvin egy nagyon komoly tudós csávó. Órákig képes ilyen mindenféle nagyon jól fejlett grafikonokat elemezni, hogy az X tengely színuszkoszinuszosan konvergál a bétalafagamma sugárirányban az Y tengely irányában. Szóval nagyon nagy koponya.
Ráadásul a hihetetlenül egyedi forgatókönyvnek hála van neki egy kis családja, akikért most nagyon komolyan megvív a szupernóvával a'la d'Artagnan. Van egy felesége, meg egy szúrni való leánykája. Szóval a személyes motiváció is adott.
Na mikor felfedezik ezt a szupernóva dolgot, egyből nekiállnak terveket kiagyalni. elhangzanak ilyen remek mondatok, hogy aszondja "ha ideér x óra múlva a szupernóva és felrobban akkor nekünk végünk". Ja...az nem baj persze, hogy a szupernóva nem robban fel, mert a szupernóva egy felrobbant csillag elnevezése, de hát spongyát rá. Tudósaink összeülnek, és mivel együttes IQ-juk felér egy marék rozzsal, egyből el is készül a terv!
Nagyon egyszerű megoldani ezt a gondot....csak atombombákat kell az űrben felrobbantani, és az majd felfogja a szupernóvát. Ő...nem, nem csak te nézel ki értetlenül a fejedből. Mindenesetre tudósaink mint holmi mantrát ismételgetik ezt az elképzelést. No persze Kelvin barátunk ő kicsit ellentmond a dolognak, hogy hol is kell robbantani. Mondanom sem kell, az orosz meg a kínai tudóslányka más véleményen van. Nem lövöm le a poént, kinek lesz igaza.
Közben Kelvin kis családja útnak indul a családfőhöz, de közben kitör a vihar. Ilyen nagyon komolyan fejlett villámok csapkodnak minden felé, annyira komolyak voltak, hogy attól féltem, engem is agyon üt az áram, olyan komoly a villámlás. Így aztán nem is jutnak el apukához. Apuka persze kitalálja, hogy bújjanak el a közeli barlangban, amit csak ők ismernek.
Iszonyatos drámázások közepette vonulnak a barlang felé, olyan komoly a dolog, mint a régi népvándorlások. Körülöttük persze minden felég, szétesik, ők nyomulnak megállíthatatlanul, mint a német páncélosok annó Franciaországban.
Ráadásul jujj....bajok vannak a tudósok bázisán is, mert valaki elkezdi öldösni a népeket. Mielőtt elélveznék azt gondolva, hogy valami szörny bukkan fel, hogy feldobja ezt a blockbustert, kiderül, hogy nem az. A kis kínai csajszi, aki persze okleveles ninja is a mozgáskultúráját elnézve, úgy dönt, neki más tervei vannak.
Mert ő főleg Kínát akarja megmenteni. Arra persze nem gondol a kis Iq betyár lányka, hogy az egész bolygó elpusztulása alighanem Kína végét is jelenti. Persze nem biztos, biztos a Himalájában ilyen baszott nagy űrbárkák már készen állnak.
Mindeközben persze látjuk, hogy közeledik a szupernóva, ráadásul a bolygók is pont együttállásban vannak, mert szépen egyenként elpusztulnak. ezeket a jeleneteket valami National műsorból vághatták ki.
Közben egy ilyen nagyon komoly Casio kijelzőn nézhetjük, másodpercre pontosan mikor csap be a rosszaság. Prsze Einstein óta tudjuk, az idő relatív, így aztán az utolsó 10 másodpercek kb 10 percig történnek.
A végén persze felrobban a sok atombomba, a föld megmenekül, és a kis család is tud egyesülni. Olyan érzelmek, olyan forróság van abban az ölelkezős jelenetben, hogy a szobámban a növények kiszáradtak tőle.
Ismét megmenekült hát a Föld, már csak az agyunkat kéne ezek után valakinek megmentenie, mert az agyhalál garantált.

1 komment